Ott, ahol a munka dandárja zajlik, ott, ahol megtervezik a jövőt, ott, ahol millió verejtékcseppel áztatják a kivitelezés, a beteljesülés útját, ott, ahol a munka fáradalmát nyugtázó zokszó veri fel a csendet. Testnevelők ők, sportéletünk szürke eminenciásai.

Lucian Rusandu

,,Édesapám Sepsiszentgyörgy labdarúgópályáin, csapataiban élte le fiatalságát, majd edzőként is dolgozott, dolgozik, volt tehát, aki megszerettesse a labdarúgást, volt, akit példaképemnek tekintsek, s azt hiszem, nem csodálkozik el senki azon, ha azt mondom, mindig labdarúgó akartam lenni. Később, ahogy teltek-múltak az évek, kezdett beérni bennem a vágy, hogy azt, amit én tudok, másoknak is megtanítsam, s hogy ezt sikerrel megtehessem, túl a futballon mást is tanulnom kell, hogy aztán emelt fővel taníthassak, mindenekelőtt testnevelést, mert a rendszeres, szervezett mozgás annyira kell, mint a mindennapi kenyér és víz. Jól edzett, egészséges testben érzi csak igazán otthon magát a lélek. Úgy véltem, én e téren segíthetek, ha tornatanár leszek."

Névjegykártyája

Sepsiszentgyörgyön született 1981. október 27-én. Édesapja, Petre labdarúgóedző, édesanyja, a csomortáni születésű Ibolya pincérnő — Lucian szépen beszéli mind a magyar, mind a román nyelvet —, öccse, Adrian labdarúgókapus Rămnicu Vâlcea II. ligás csapatában. Az I—VIII. osztályt a Váradi József Általános Iskolában végezte, a Mihai Viteazul Főgimnáziumban érettségizett, a Bákói Főiskolán szerzett testnevelési és sporttanári oklevelet 2004-ben. Labdarúgásra szakosodott. 2007 áprilisától tanít, a Gödri Ferenc Általános Iskola testnevelő tanára. Nőtlen.

Aktív labdarúgóként a B-osztályig, azaz a második ligáig jutott a Sepsiszentgyörgyi Olt FC-vel és a Transkurierrel, 2004-től egyre több figyelmet szentel játékvezetői pályafutására, jelenleg mint középbíró a B-osztályos játékvezetői testület tagja, de már volt szerencséje az A-osztályban is bíráskodni. Testnevelő tanárként a rövid idő miatt sokat nem mutathat fel, de a Gödri Ferenc Általános Iskola V—VIII. osztályosokból álló kispályás labdarúgócsapata ezüstérmet nyert a megyei bajnokságon. Lucian heti két edzést tart a labdarúgásért rajongó diákoknak.

,,Ha valamit csinálnom kell, azt úgy teszem, hogy a legjobb legyen, mert imádok győzni. De nem úgy, hogy a győzelemmel mást, másokat bántsak."

Ezek után csak természetes Lucian rendkívüli ambíciója, konok kitartása, hiszen amit a fejébe vesz, amit elhatároz, azt tűzön-vízen át kivitelezi. Nem ismeri a meghátrálást. Kivételt képez másokkal szembeni kritikája, mert mielőtt azt megfogalmazná, megnézi, felméri, hogy kivel áll szemben. Barátaival szemben nincs pardon, egy az egyben megmondja véleményét, és elvárja barátaitól, hogy ők is ezt tegyék vele szemben. Mi tagadás, egyenes tartású, őszinte ember benyomását kelti.

A megye sportéletével, mint sokan mások, ő sincs megelégedve. Nem, nem csak azért, mert kedvenc sportága, a labdarúgás az elképzelhető legmélyebb pontra zuhant, hiszen hasonló úton halad a kézilabda is, az egyéni sportok pedig régi önmaguk árnyékába kerültek. Egy mondattal kifejezve: ,,semmi nem megy úgy, ahogy kellene, ahogy elvárnók".

,,Az iskolai sport? Ott más a helyzet. Fellendülőben van. A korábban kapott anyagi támogatás, az új versenynaptár megtette pozitív hatását. Egyszerűen élvezet dolgozni, a gyerekek is lelkesek, odaadóak, mert látják, van, amiért dolgozniuk, van, ahol lemérniük felkészültségüket. S ez nagyon jó.

Tervem, vágyam, hogy felkerüljek az ország játékvezetőinek elit csoportjába, s ott becsülettel, tisztességgel megálljam a helyem, aztán jöhet a család a maga melegével, jöhetnek a gyerekek, akik boldoggá tegyék mindennapjainkat. Így lesz teljes az életem."

Úgy legyen, Lucian!