Váry O. Péter
A mi kis városunknak nem volt impozáns Lenin-szobra: Sepsiszentgyörgy sok évszázadon át beérte a csendes, szerény jelzőkkel, csak mostanság válott nagyravágyóvá. Szoborban tehát nem, utcanévben sem immár, de azért Lenin mindmáig jelen volt szép és egyre szépülő városkánkban, meghúzódva egy tömbház bejáratának takarásában, ott lapított álnokul, hivalkodóan, elérhetetlen magasban.
Makacsul tartotta magát negyed századon át, a sűrűn népesített lakótelep sok-sok közköltségfizető polgárának elnéző tekintete közepette. Átvészelt forradalomnak nevezett hatalomváltást, az 1989 decemberi lázadó hangulatban még csak egy rothadt almával sem dobták meg. Átvészelt tömbházfelújítást, csupán kerete kapott a le nem takart tárgyak megkíméléséről egyáltalán nem híres festő-mázoló legényektől vastag színréteget. Már-már az örök érvényű(nek tartott) mondást látszott igazolni, miszerint Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. Idősebbek talán emlékeznek még a kommunista propaganda szolgálatába állott, amúgy az orosz avantgárd nagy alakjának tartott Majakovszkij e tömör megállapítására, mely anno egy grafikai remekműként is elkönyvelhető plakátról köszönt vissza, természetesen Vlagyimir Iljics nagyon határozott, céltudatos acéltekintetétől kísérve. Dehát változnak az idők, Leninről is bebizonyosodott, nem örök életű, talán még kultusza sem, bár az makacsul tartja magát, olyannyira, hogy az Antarktiszon és a Föld ellenkező pólusához legközelebbi lakott helyen, a Spitzbergákon is áll még szobra, sőt, Afrikában és az Amerikai Egyesült Államokban is.
Nálunk a múlté immár Lenin és a róla elnevezett lakótársulás, a november 7-ére eső nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján már kétnyelvű tábla fogadta a közköltségfizető polgárokat e sűrűn népesített, a köznyelvben továbbra is az ő nevét viselő lakótelepen.
