Ragadós az északi szomszéd példájaSzlovénia kerítést épít

2015. november 11., szerda, Világfigyelő

Szlovénia szükség esetén drótkerítést is tartalmazó műszaki akadályt emel a következő napokban Horvátországgal közös határán a migránsáradat megfékezésére – jelentette be Miro Cerar szlovén miniszterelnök tegnap.
 

A kormány hétfői ülésén úgy döntött, hogy Szlovénia schengeni határán ideiglenes műszaki akadályt épít, beleértve a kerítést is, amelynek az lesz a célja, hogy bizonyos pontokra terelje a migránsokat. A miniszterelnök leszögezte, a határt teljesen nem zárják le, de csak annyi menekültet fogadnak, amennyit el tudnak látni. Cerar ezt azzal magyarázta, hogy nem csökken és nem is lassul a Nyugat-Európába tartó migránsok áradata.
A miniszterelnök figyelmeztetett, hogy Szlovénia akár már egy-két napon belül nagyszámú migránsáradattal szembesülhet, miközben Ausztria és Németország bejelentette, naponta csak hatezer migránst fogad területén, ezért akár több ezren is feltorlódhatnak az országban. Szlovénia a legkisebb ország a balkáni útvonalon, és nincs arra lehetősége, hogy nagyobb számú menekültet engedjen be területére – tette hozzá. „Az egyre rosszabb időjárási viszonyok miatt ez humanitárius katasztrófához is vezethet, ugyanis nem leszünk képesek szavatolni számukra az ellátást” – húzta alá. „Miniszterelnökként nem engedhetem meg, hogy ez bekövetkezzen, ezért úgy döntöttem, hogy az elkövetkező napokban Szlovénia a schengeni határán ideiglenes műszaki akadályt épít” – szögezte le.
Szlovéniának 670 kilométer hosszú határa van Horvátországgal. A kétmilliós országban október közepe óta 171 130 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba.
A szlovén kormány egyeztette a horvát határon végrehajtani tervezett intézkedéseit az osztrák és német belügyi hatóságokkal, és Magyarországon beszerzett 100 kilométer drótkerítés felhúzásához elegendő anyagot.
A határ biztosítására az uniós partnerek 400 fős erősítést ígértek. 50 magyar rendőr hétfőn utazott Szlovéniába. Tegnapig más 78 rendőr érkezett a szlovén hatóságok támogatására: 20 Litvániából, 20 Szlovákiá­ból, 25 Észtországból, 8 Ausztriából és 5 Németországból.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-11-11: Közélet - :

Korlátozások a barlanghoz vezető úton

Súly- és sebességkorlátozást vezetnek be a nemrég átadott, Vargyasról az Orbán Balázs-barlanghoz vezető úton.
2015-11-11: Világfigyelő - :

Magyarországgal sokan cserélnének

Magyarország ma egy megvédett ország – jelentette ki Orbán Viktor tegnap. A migrációs válságról szólva leszögezte, a kormány teljesítette a magyar polgárok iránti kötelezettségeit.