Tömbházlakások Vargyasra

2015. november 12., csütörtök, Közélet

Átiratban értesítették Vargyas községi tanácsát, hogy állami pénzalapból tömbházlakást lehet építeni a községekben is. Ilkei Ferenc polgármester szerint a programban való részvétel remek alkalmat teremtene számukra, hogy jó szakembereket vonzzanak a faluba.

„Folyamatosan gondot okoz számunkra, hogy tanárainknak és rendőreinknek nem tudunk megfelelő lakást biztosítani, s emiatt ők ingázásra kényszerülnek. Sokkal nagyobb hasznát látná a falu, ha a naponta máshonnan érkező tizenhárom nélkülözhetetlen szakember közül bár néhányan itt, velünk élnének: jobban megismernék, így jobban kötődnének, s hosszabb távra elköteleznék magukat közösségünk mellett. Azon leszünk, hogy az ügynökség által kért feltételeket biztosítani tudjuk – vállaljuk, hogy miután felépülnek, átvesszük és működtetjük az ingatlanokat, s környéküket karbantartjuk –, és Vargyason a lehető leghamarabb megépül a tervezett tíz tömbházlakás”– nyilatkozta a község polgármestere.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2015-11-12: Közélet - Fekete Réka:

Háromszéki diákot jutalmaznak

A tehetséggondozás, a kiemelkedő képességű székelyföldi diákok továbbtanulásának segítése céljából létrehozott Székelyföld jövőjéért ösztöndíj első kitüntetettje a kézdivásárhelyi Bartha-Veres Anna, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium végzős diákja. A Bethlen Gábor Alapítványnál kezelt ösztöndíjalapot a lécfalvi származású, Budapesten élő dr. Keresztes György Pál nyugalmazott ügyvéd, dr. Keresztes Ede (1879–1967) jogásznak, a budapesti pasaréti református gyülekezet alapítójának, templomépítő főgondnokának a fia létesítette. A díjat másik három kitüntetéssel együtt november 14-én a Pesti Vigadóban adják át.
 
2015-11-12: Közélet - Mózes László:

Megjelölték a természetvédelmi területek határát

Öt háromszéki Natura 2000-es természetvédelmi terület határait jelölték ki, illetve a védett térségeket ismertető, tájékoztató táblákat helyeztek el a Kovászna Megye Tanácsa által irányított, huszonegy hónapos környezetvédelmi program részeként.