Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke szerint nemcsak a román pártok, de a politikai osztály bennfentes tagjaként számon tartható RMDSZ számára is elérkezett a változás és megtisztulás ideje. A brüsszeli honatya úgy véli, a szövetségnek is vállalnia kell a felelősséget a kialakult belpolitikai válságért.
Az EMNT elnöke úgy vélte, a bukaresti tűzvész óta lezajlott események legfontosabb üzenetét Klaus Johannis államelnök fogalmazta meg, amikor is egyértelműen fellépett a korrupció ellen, tisztulásra, sőt, „nagytakarításra” szólítva fel a pártokat. Tőkés László rámutatott: az államfői felszólítás „nemcsak a vezető román versenypártoknak, hanem az utca által leváltásra ítélt román politikai osztály bennfentes tagjának, az RMDSZ-nek is szól”. A szövetségre is ráfér a változás és a tisztulás, miként levitézlett többségi partnereire, „köztük is a korrupt Victor Ponta nevével fémjelzett, posztkommunista Szociáldemokrata Pártra”. Az EP-képviselő szerint az RMDSZ mára már oly mértékben része lett a román politikai életnek, hogy alig lehet megkülönböztetni a többi parlamenti párttól, ezért nem kerülheti ki a felelősségvállalást. Ennek kapcsán ugyanakkor Tőkés felhívta a figyelmet: a múlt hétvégi SZKT-ülésen elhangzottak alapján arra lehet következtetni, hogy „az RMDSZ el akarja hárítani magától a súlyos politikai helyzet, illetve a belpolitikai válság miatti felelősséget”. Tőkés László szerint a hárító kijelentéseknek pont az ellenkezője az igaz, éppen ezért az államfő szavait meg kellene fontolnia a szövetség vezetőinek, hiszen a megtisztulás nélkül nem lehet szó „újratervezésről”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.