Egy igazi modern jégtörő- és kutatóhajót építenek a britek a klímaváltozás jegyében. Ez lesz az első brit jégtörő, amin helikopter-leszállópálya is lesz.
Az egyik legpatinásabb nagy-britanniai hajóépítő vállalat, a Cammell Laird nyerte el a jogot, hogy 200 millió angol fontért az ország legmodernebb jégtörő- és kutatóhajóját megépítse. Az új hajó építése 2016 őszén kezdődik a Birkenheard hajógyárban, és 2019-ben állhat szolgálatba.
Kétségtelen, nagy szüksége van rá leendő gazdájának, a Brit Sarkvidéki Társaságnak, hiszen a klímaváltozás következményei erősen érintik a sarkvidéki területeket is. A hajó mind az Északi-, mind a Déli-sark területén üzemel majd. A fedélzetén elhelyezett készletekkel legalább 60 napos utakat tud megtenni, utánpótlás felvétele nélkül. A szállítókapacitást kihasználhatják a sarkvidéki brit kutatóállomások feltöltésére is.
A hajó tervek szerint 125 méter hosszú, 24 méter széles és 7 méter mély lesz. Képes lesz egy méter vastag jégtakarón keresztül folyamatosan legalább 3 csomós (5,5 km/h) sebességgel haladni. Az optimális utazósebessége 13 csomó (24 km/h), egy üzemanyag-feltöltéssel akár 35 ezer kilométert is megtehet. A hajó legénysége 30 tengerész. A legmodernebb kutatólaboratóriumokkal is felszerelt jégtörőre 60 tudós és segítői férnek fel.
A tudósok fegyvertárába távirányítású mini-tengeralattjárók és a tengeráramlás változásait kihasználó, víz alatti „vitorlázógépek”, azaz saját meghajtással nem rendelkező tenger alatti járművek is tartoznak majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.