Lezárult a pályamunkák beküldési határideje a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület által meghirdetett kilencedik Épített örökségünk fotópályázatra, melynek fő célja az volt, hogy a fotósok munkáin keresztül felhívják a nagyközönség figyelmét a régió történelmi, kulturális és művészeti értékeire, ráirányítsák a figyelmet az épített örökség védelmére.
A meghirdetett pályázatra egy hónap alatt számos értékes pályamű érkezett nemcsak Erdélyből, hanem Magyarországról is. A fotókat négytagú zsűri (Nagy Lajos, Bede Gábor, Kelemen Gábor és Vetró András) értékelte, és a beküldött 136 alkotás közül huszonkilenc fotós negyven munkáját választotta ki közszemlére. A kiállításmegnyitó és a legjobb fotók díjazása csütörtök este a sportcsarnok előterében zajlott, ahol Ráduly Attila, az egyesület elnöke felkérésére Nagy Lajos fotóművész, a zsűri elnöke értékelte az idei tárlatot, a rendkívül változatos képanyagot, hiszen a nagy kínai faltól Velencén és Budapesten keresztül érkezünk meg a Székelyföld épített örökségéhez. Ráduly Attila elmondta: a tizenkét legjobb pályamunkából falinaptár készül.
Első díjban a kecskeméti Rozgonyi Gábor részesült, akinek az oklevéllel együtt Vetró-domborművet is postáznak, a második díjat a zsűri a győri Fürjes Jánosnak, a harmadikat pedig a sepsiszentgyörgyi Steigerweld Tibornak ítélte oda. Különdíjban a miskolci Murvai György, dicséretben Fürjes János és a sepsiszentgyörgyi Cazacu Eszter részesült. A megnyitó színvonalát Klára Kamilla zenés műsora emelte, amit Bíró Nóra és Kozma Hanna témába vágó Farkas Árpád- és Hervai Gizella-szavalata követett. Mindhárman a Bod Péter Tanítóképző diákjai. A kiállítás december 3-ig tekinthető meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.