Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok, mintegy 150 néző. Vezette: N. Costache, A. Vasile. Sepsi-SIC: Bíró–Mátis Z. 7, Simma 2, Mátis H. 2, Boriceanu 3, Voloncs 8/1, Dobra 4. Cserék: Bălăceanu, Borbáth, Györkovács 1/1, Benkő, Lăcătuş, Bodó 3/1, Condurache, Popovici 1, Lukács. Edző: Vida Attila. Nagyvárad: Horincar–Pantea, Bala 5, Petric 6/2, Novak 3, Puț 4, Vrabie 1/1. Cserék: Mîrca 1, Erie, Pantea 2, Somogyi, Verzea, Almășan. Edző: Doina Ardelean. Büntetőpercek: 12–6. Hétméteresek: 3–7 (értékesítve: 3–3).
A Sepsi-SIC megszerezte sorozatban a második, összesen pedig a harmadik győzelmét Nagyvárad ellen a női A-osztályos kézilabda-bajnokság B-csoportjának tizedik fordulójában. A mérkőzés első találatát Mátis H. jegyezte, majd a vendégek egymás után négyszer voltak eredményesek, így Vida Attila kénytelen volt időt kérni. Ez hasznosnak bizonyult, hiszen Boriceanu, Simma és Voloncs góljával hamar egyenlítettek a zöld-fehér mezesek. A folytatásban könnyedén vették át a vezetést a házigazdák, akik a mérkőzés végéig egyre nagyobb különbséget építettek ki. A 15. percben kettős emberhátrányba került Nagyvárad, így a Sepsi-SIC játékosai hétgólos előnyre tettek szert (13–6). Nagyon jól működött a védelem, és Bíró is kifogástalanul hárított, ez pedig kellett a néha akadozó támadások mellett.
Ötgólos hazai előnnyel fordulhattak a csapatok, majd a szünet után a határ mentiek egy becsorgó labdával szerezték meg a második játékrész első gólját. A szentgyörgyiek kissé megtorpantak, többet hibáztak támadásban, így a nagyváradiaknak lehetőségük volt négy gólra felzárkózni (17–13). Vida Attila tanítványai több ellentámadást, egyedül a kapus elleni helyzetet kihagytak, így szükség volt újabb időkérésre. Az utolsó tíz percet magabiztosan uralták a zöld-fehér mezesek, és az eddigi három győzelmük közül ezt húzták be a legnagyobb különbséggel, hiszen Temesvárt két, míg a Brassói Naţionalt három góllal győzték le. Szép volt, lányok!
„Jobbak voltunk, mint Nagyvárad, de nagyon nehezen tudtuk összeszedni magunkat. Körülbelül húsz percet koncentráltak a lányok, de azalatt összegyűjtötték a győzelemhez elégséges gólokat. Ennek ellenére nem voltam megelégedve: a cserejátékosok sem figyeltek, amikor lehetőséget kaptak. Azt gondolom, a védelem jól működött, de ennél többet vártam ettől a mérkőzéstől” – értékelt Vida Attila a találkozó után, illetve azt is elmondta, hogy két hét szünet után Aradra utaznak, ahol az idei utolsó mérkőzésüket játsszák, és szeretnének újabb győzelemmel zárni. (miska)