A csehovi dramaturgia arról szól: ahol van egy puska a színpadon, az el is sül. Na, most rengeteg puska van a világ színpadán, és egyre több Európában. Ami önmagában nem baj, tudjuk: nem a fegyverek ölnek, az ember öl.
De a fegyverek jelenléte tény. Nem aggasztó: egyszerűen tény. Normális, integráns embernek fegyvere van. Nekem is. (Nem tűzfegyver, mielőtt rám szállna bárki is.)
Körülöttünk zajlik a világ, „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, migránsok, terrorcselekmények, globális és helyi bűnözés, érdek- és értékkonfliktusok: ahogyan a világ mindig is zajlott.
Olvasom közben: az osztrákok nyakra-főre vásárolják a vadászfegyvereket, és teljes mértékben megértem őket. Van, amikor az ember hatalma a jobb kezéig terjed, ez több ezer éves bölcsesség. Hallgatsz, tűrsz, de ott a háttérben az, amivel megvédheted magad.
Amerika ezt tette, ezt teszi. Ezt a magatartást nem szabad lekicsinyelni: Európa és Ázsia is ilyen volt, ez volt, és jobbik része ma is ilyen lenne: innen származtak az amerikai héják.
Ha békét akarsz, készülj a háborúra. „Si vis pacem, para bellum” – mondta, állítólag Vegetius, márpedig a rómaiak csak tudták. Természetes, hogy az egyik legjobb marokfegyver a Parabellum nevet viseli. A „Békecsináló”, magyarosítva.
Nem hiszem, hogy létezik olyan gondolkodó ember, aki háborúra vágyik. Léteznek hadibeszállítók, sakálok, bankárok, fegyverkereskedők, brókerek: akik meg vannak győződve arról: a háború elkerüli őket, a zavarosban pedig jól lehet halászni. De ezek NEM a gondolkodó emberek.
Háború nem lesz, háború már van. Egyelőre távol lőnek. Mihez képest távol? Na, ez a jó kérdés. Az európai színpadon már nem puska: egész arzenál van. Előbb-utóbb elsül, a csehovi dramaturgia szerint.
Egyelőre a kakaskodás történik, más szóval intimidáció: feszegetjük izmainkat, lőszer nélküli katonák védik a határokat, már amennyire, és ahol. De a lőszer már a lőszertarsolyban, és pillanatok kérdése, amíg a csőbe kerül.
És ez így helyes is. Ha az életedet, értékeidet, hitedet, hazádat véded: tedd azt. Enélkül is lehet élni, de az nem élet.
Igaza van a derék stájernek, aki beandalog a vadászüzletbe, és vásárol magának egy vadászpuskát, noha életében nem járt a parkon kívül vadonban. Igaza van mindenkinek, aki a háborúra készül, mert ez a béke záloga. Az elrettentés. Ilyenek vagyunk mi, emberek: ragadozók. A harcot csak vicsorítva lehet elkerülni.
A Székelyföldön, ahol élek, az emberek többsége ösztönösen raktároz. Lisztet, cukrot, befőttet, zöldséget, húst, bort. Régi, évszázados reflex. Ha ez megvan, mindent túl lehet élni.
A többi az emberi bátorság és elszántság kérdése. Ha nincs vadászfegyver, egy éles, hegyes kő mindig akad. De ember kell, aki fogja.
Békét akarunk. Tehát: „Si vis pacem, para bellum”.