Demeter J. Ildikó
2015. november 16-án ingatta meg a népharag Victor Ponta rendíthetetlennek tűnő önbizalmát, akkor vesztette el a játszmát a baloldal, és nyerte el a legmagasabb állami tisztséget Klaus Johannis volt nagyszebeni polgármester. A kommunizmus utáni Románia negyedik szabadon választott államelnöke már mandátuma kezdetén megmondta, hogy szeretne „saját” kormányt tervei megvalósításához, és egy év elteltével meg is kapta. Sokak szerint ajándékként pottyant az ölébe a pártfüggetlen szakértői csapat, de épp ez az, amire szüksége van.
Megválasztását nagy reménykedés övezte tavaly, és érezhető már némi csalódottság, mert nem sokat javult az élet és a közhangulat, az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra és a politikai osztály ma is inkább szégyenre, mint büszkeségre ad okot, a bürokrácia, a korrupció és a magyarellenesség sem tűnt el. A mérleg túlsó oldalán az áfacsökkentés és az egyes rétegeknek adott béremelés áll, de ezekről tudjuk, hogy csak a botrányoktól szétzilált szociáldemokrata kormány próbálta velük szinten tartani népszerűségét. Ők már elkészítették tevékenységi mérlegüket, az államfő – aki a beiktatásától számolt száz nap és hat hónap után is tartott beszámolót – várhatóan ezután írja össze a magáét.
Legutóbb nem volt nagyon elégedett: a külföldön élők szavazati jogát biztosító törvény késett, nem sikerült felszámolni az igazságügyi eljárások ellen védelmet nyújtó parlamenti dacszövetséget és visszaadni az emberek bizalmát a jogállamban, ennek intézményeiben. Azóta a levélben való szavazás már lehetséges – az alkotmánybíróság tegnapi döntése alapján már jövőben is –, s bár ez a jogszabály is elég zavaros, és teret ad a visszaéléseknek, mégis számára volt a legfontosabb, hiszen a kivándorlók álltak mögéje egy évvel ezelőtt. Van más sikere is: a belföldi és a külügyi hírszerzés élére is saját emberét tudta kinevezni, ami tudatos építkezésre vall. Erről nemigen esik szó, de hát Johannis jóval kevesebbet beszél, mint elődje. Fel is róják neki, holott előre közölte, hogy nem fogja a politikában állandósult perpatvart folytatni. Ezt az ígéretét betartotta, de visszavonultságában sem szakadt el a valóságtól: amikor megszólalt, tanáros összefoglalóiban azt mondta, amit mindannyian éreztünk. Azt is javára írhatjuk, hogy Románia már ismét szalonképes tárgyalópartnernek számít a civilizált világban: végül is az államfő egyik legfontosabb feladata az ország érdekeinek külföldi képviselete, és e vonatkozásban határozottan jobban állunk, mint korábban. A körülöttünk dúló feszültségek miatt fontos, hogy szövetségeseink legyenek, és szavahihető vezetőink.
Egy évvel az államfőváltás után új kormányfője van Romániának, akinek személyéhez új remények fűződnek. A következő évben megtapasztalhatjuk, hogy milyen, amikor az államelnök és a kormányfő egy irányba húz. A 2016. novemberi mérlegnek jobban kellene mutatnia...
