Amint arról tegnap beszámoltunk, súlyos baleset helyszíne volt kedden a sepsiszentgyörgyi József Attila utca. A rendőrség tegnap további részletekkel szolgált. Ezek szerint a közlekedésrendészet az eredetileg könnyűnek megítélt ütközést súlyosnak minősítette.
Megerősítették továbbá, hogy a kisteherautó 25 éves sofőrje okolható a balesetért, aki – amint azt jeleztük – áthajtott a szemközti sávra, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő nyerges vontatóval. A fiatal autóvezető az ütközés nyomán több súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. A megyei sürgősségi kórház ortopédiaosztályán ápolták medence-, comb- és könyöktöréssel, emellett több erős zúzódást is megállapítottak, végül Kolozsvárra szállították. A rendőrség, valamint a kórház illetékesei szerint a vontató 45 éves vezetője csak enyhén sérült, nem kellett beutalni. A 25 éves autóvezető ellen gondatlanságból elkövetett testi sértésért indítottak eljárást. (nagy)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.