Kovács István unitárius lelkész az MPP megyei tanácselnökjelöltje ― jelentette ki tegnap Sepsiszentgyörgyön Szász Jenő pártelnök. Az MPP a reménység pártja, és jó, ha ezt a reményt megfelelő személyek is meg tudják jeleníteni ― emelte ki Szász.
,,Jézus sem vonult vissza közössége, népe, az egyetemes emberi társadalom megszólító feladatai elől. Lelkészként mindig is a próféták hagyományát vittem tovább. Nem a fennálló társadalmi rendet mindenáron erősítő, a hatalom árnyékában jól megélő lelkészi attitűdöt gyakoroltam, hanem a profetikusat, azt, amelyik síkra száll, kiáll értékek mellett" ― fogalmazott Kovács István arra a kérdésre, hogy papként miért vállal politikai szerepet. Kifejtette, 90-ben is úgy érezte, oda kell állnia, most is hasonlóan vélekedik, történelmi pillanat van, amikor szerepet kell vállalnia, tennie kell Székelyföldért, a megyéért. Gazdasági, közigazgatási képzettsége nincs, de meglátása szerint ezeket könnyebb elsajátítani, mint ,,az elkötelezettséget, a szeretetet, a tartást, az erkölcsi mércét".
,,Most történelmi lehetőség van az autonómia szolgálatára" ― hangoztatta Kovács István, és kifejtette, elérkezett az idő, hogy ne csak választási szlogen legyen az önrendelkezés. Nemcsak a Dâmboviţa partján jártas politikusok érhetnek el eredményeket, ,,a tisztességgel és kőkeményen vállalt helyi értékrend előtt megnyílnak az ajtók nem csak Bukarestben, de nemzetközileg is" ― mondotta, és hangsúlyozta, a pluralizmus, a választás szabadságának megteremtése által az erdélyi magyar politizálás ,,megegészségesedéséhez" kíván hozzájárulni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.