A nagy fürdés
Nagyapóka levele Öcsike apjához
Édes fiam! Harmincórai keserves utazás után, teljes épségben érkezett meg a kisbaconi kertbe a menyemasszony az idősorrendben negyedik és hatodik unokámmal: Andriskával és Öcsikével.
Mondanom se kell, hogy nem volt erő és hatalom, mely ágyba bújtassa őket, amíg vesszőparipát nem vágtam nekik, s végig nem nyargaltak a kerten. Ha jól emlékszem, így csináltátok ti is gyermekkorotokban, de amint már rég megállapítottam, egy sem volt köztetek olyan eleven, nyugtalan vérű gyerek, mint Öcsike. S ami különös büszkeséggel dagasztja nagyapai szívemet, bár úgy karatyol már németül, hogy az csupa csoda, talpig magyar gyerek ő. Hogy a sok közül csak egy ősmagyar vonást említsek: Öcsike irtózik a víztől. Bőgni nem bőg, de szörnyen rugdalódzik, amikor a frelájn (a német kisasszony) belenyomja a fürdőkádba.
Nahát, fiam, én ezen nem is csodálkozom. Magam is rugdalódznám, ha azt tennék velem, amit szegény Öcsikével. Hiszen ha a fürdés csak abból állna, hogy az emberfia beleül a kádba, s ott lubickol kedve szerint! De a fürdést keserű víznél keserűbbre keseríti a mosdatás. Hihetetlen lelketlenséggel sanyargatják meg szegény gyereknek orrát, fülét, fejét, nyakát, mellét, hátát, lábát, a lábának minden ujjacskáját. Csuda-e, hogy Öcsikét, valahányszor fürdésre kerül a sor, a Könnyű nevű almafa tetejéről szedik le? Amikor azt a fát én ültettem, már az unokáimra gondoltam, holott te meg a testvéreid apró gyermekek voltatok akkor. Úgy neveltem a fát, hogy a mellékágak a földtől harminc centiméternyire induljanak növésnek. Miért? Azért, hogy majdan a háromesztendős unoka is fel tudjon rá mászni. S íme, ez a fa állandóan tele van gyerekkel, ők maguk nevezték el Könnyű fának, mivelhogy könnyen lehet fölmászni rája.
Gondolom, e hosszadalmas bevezetés után ideje rátérnem a mai nap legnevezetesebb eseményére: hogyan fürdött meg ma Öcsike?
Talán emlékszel rá, hogy tavaly nyáron egy vén fa kiszáradt, azt én kivágattam, de az unokákra gondoltam: úgy vágattam ki, hogy játszhassanak rajta. Meghagytam a tövén két csonkot, a közé lefektettem egy deszkái: na, gyerekek, lipinkázzatok! Hát ma délután eljön hozzánk a kis Lujzika, Öcsike kedves játszópajtása, s egykettőre felülnek a deszka két végére.
– Ó, de jó, ó, de jó! – ujjongtak a gyerekek. – Fel, le! Fel, le!
Sokáig gyönyörködtem a lipinkázásban, de egyszer csak, mit gondolt, mit nem Öcsike, látom, hogy amint földet ér a lába, hirtelen leszáll, s úgy tesz, mintha el akarná ereszteni a deszka végét.
– Öcsi, Öcsi! Mit csinálsz!? – sikoltozott Lujzika.
De Öcsike csak meg akarta ijeszteni Lujzikát, és egy pillanat múlva ismét ráült a lipinka végére, tovább folyt a játék: Fel, le! Fel, le!
Igen? – gondolta magában Lujzika. – Meg akartál ijeszteni? No, megállj! S hát Uram, Teremtőm, egyszer csak mit látok? Látom, hogy a huncut Lujzika hirtelen elengedi a lipinkát, szépen leszáll róla, Öcsikének meg ég felé áll a lábacskája.
Egy pillanat műve volt az egész, mire odarohantam, Öcsike már benne ült a dézsában, melyet tele vízzel éppen a frelájn tett ki az udvarra, hogy melegedjen, langyosodjon a víz, s hadd lubickoljanak benne majd a gyerekek.
Ez a váratlan fürdő szemmel láthatóan kellemetlenül, hogy ne mondjam: kínosan lepte meg Öcsikét. A lábacskája égnek állott most is, mintha azzal kérte volna az angyalkákat, hogy tüstént repüljenek le az égből, s őt húzzák ki a dézsából. De az angyalok nem szálltak le az égből, s mire én odaértem, Öcsike egyet rugaszkodott, a dézsa felfordult, s Öcsike csuromvizesen, de hősiesen kimászott a dézsából. Kutya baja sem történt Öcsikének, s mert végre is ő „férfi”, elfojtotta a sírást. Mindössze egy-két könnycsepp csordult ki a szeméből, de makacsul állította, hogy az sem könny volt, hanem víz.
Este, amikor a rendes fürdésre került a sor, Öcsike végtelen boldog volt. Valamennyi gyereket belenyomták a kádba, csak őt nem. Hevesen tiltakozott, hogy aszongya: én máj füjödtem!
Igazat kellett adnunk Öcsikének, aki lelkéből kacagott a többi gyereken, amint azokat prüszköltették, gyomrozták, orrukat piszkálták, fülüket cibálták.
Végezetül: Öcsike e pillanatban a Könnyű fa tetején van, onnét lesi, mikor jön már Apus Pestről. Hát csak jere, fiam, jere.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.