Demeter J. Ildikó
A kilencvenes évek elején, amikor az állami vállalatok privatizálása elkezdődött, a munkahelyüket féltő alkalmazottak Nem adjuk el az országunkat! jelszóval tüntettek, sokszor, éveken keresztül. Azt mindenki érezte, hogy a mesterségesen felduzzasztott szocialista nagyipar – energiafaló régi gépeivel, rosszul képzett, de a jobb élet ígéretével betelepített munkaerővel, elavult termékeivel – nem versenyképes, de az ország akkori irányítói nem ígértek semmi jobbat helyette, és amit kaptunk, az nem az emberek érdekében szabályozott piacgazdaság, hanem olyan vadkapitalizmus, amelyben a dzsungel törvényei érvényesülnek, nem a humanista európai eszmék.
Utólag már kiderült, hogy jogos volt a húsz évvel ezelőtti aggodalom, a rendszerváltáskor meglévő – és igen nagy százalékban államosításból származó, tehát rabolt – közvagyon csak az úgynevezett okos fiúknak hozott jólétet, a szétcincált ipar, mezőgazdaság, szolgáltatások azóta sem igazán találtak magukra. Tudjuk, mi lett a magánkézbe került gyárak és szállodák sorsa: jóformán egyik sem élte túl a tulajdonosváltást, üresen romladoznak a csarnokok, jobb sorsra érdemes épületek, mert a várva várt külföldi beruházók nem bajlódtak a felélesztésükkel, a helyi erőből építkező magánszektor pedig nehezen kap erőre. Az utcára tett tömegek elrázódtak ide-oda: kisebb részüknek sikerült a szakmában maradni és előre is lépni, de nagyon sokan csak hányódnak a fekete és szürke gazdaságban, és milliók nyúltak a vándorbot után, akik most fejlettebb országok aktív fenntartói. A kapanyélhez igen-igen kevesen mentek vissza: amihez valamikor mindenki értett, az önálló és önfenntartó – és nem mellékesen környezetbarát – gazdálkodás tudománya nagyrészt eltűnt, s bár vannak, akik hozzáértéssel művelik a földet, tartják az állatot, inkább kivételnek számítanak.
Másfél év alatt – amióta feloldották az eladási tilalmat – a romániai mezőgazdasági területek 40 százaléka került külföldi kézre. És most vegyszeres nagyüzemi rablógazdálkodást folytatnak azokon a földeken, amelyeknek hagyományos módon előállított terményeit, zamatait, biodiverzitását ínyenc külföldiek – Károly brit trónörökös csak a legismertebb közülük – nagyra értékelik. A szakemberek szerint Románia Európa éléskamrája lehetne, saját lakosságának többszörösét tudná ellátni jó minőségű élelemmel – az általános nemtörődömség miatt azonban csak Európa kirabolt és bemocskolt szemetesládája leszünk. Ha így megy tovább, két év múlva nem marad saját földünk, miközben tőlünk nyugatabbra egyre többen próbálnak – legalább kiegészítésként – visszatérni a háztáji ökogazdálkodáshoz. Ijesztő, hogy e végkiárusítás ellen senki nem tesz semmit: a román államnak még saját kimutatása sincs a földtulajdonosokról – erről a 40 százalékos elidegenítésről is az Európai Parlament szakbizottságának készült jelentésből tudunk –, pedig gép nélkül még lehet élni, de kenyér nélkül nem...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
