David Cameron brit miniszterelnök az Iszlám Állam dzsihádista szervezet elleni közös fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget tegnap Párizsban, s jelezte, hogy hazájának is légicsapásokat kell intéznie a terroristák állásaira Szíriában. „Határozottan támogatom Hollande elnök döntését az Iszlám Állam szíriai bombázásáról.
Az a határozott meggyőződésem, hogy Nagy-Britanniának is ezt kell tennie” – mondta a brit miniszterelnök a francia elnökkel folytatott megbeszélést követően az Élysée-palotában. „Közös veszéllyel állunk szemben. A világnak össze kell fognia a terrorfenyegetettség elleni harcban” – hangsúlyozta Cameron. „Többet kell tennünk a Szíriából hazatérő külföldi harcosok ártalmatlanításáért. Nevetséges, hogy több információhoz jutunk az Európai Unión kívüli országoktól ahhoz képest, amit a tagállamoktól kapunk” – mondta a brit kormányfő arra utalva: Marokkó figyelmeztette a francia titkosszolgálatokat arról, hogy a párizsi merényletek feltételezett fő szervezője, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud Görögországon keresztül visszatért Szíriából Európába és Franciaországban lehet. A brit miniszterelnök jelezte: felajánlotta a francia elnöknek a Cipruson található Akrotiri brit bázis használatát a francia légierőnek az Iszlám Állam szíriai állásai elleni légicsapásokhoz. * A brit hadsereg jelentős erőkkel segítené a rendőrség munkáját, ha Nagy-Britanniát terrortámadás érné – mondta tegnap a brit miniszterelnök a londoni alsóházban. David Cameron kijelentette: a kormány nagy horderejű vészhelyzeti intézkedési tervet állított össze, amelynek alapján a fegyveres erők tízezer tagja segítené a rendőrségi munkát akkor, ha Nagy-Britanniát a párizsi merénylethez hasonló terrortámadás érné.