Az I. ligás női kosárlabda-bajnokság előrehozott hetedik fordulójában játszották le a háromszéki rangadót, ahol a KSE a Sepsi-SIC második számú csapatát fogadta. A zöld-fehér mezesek a céhes város ellen ötödik győzelmüket is begyűjtötték, hiszen 21 ponttal felülmúlták a Ljubomir Kolarevic által irányított kék-fehér mezeseket.
Az eredmény ellenére szépen helyt álltak a kézdivásárhelyi lányok, de a tapasztalat hiánya érződött a sokkal rutinosabb ellenféllel szemben, illetve a házigazdák sok labdát eladtak és több ziccert is kihagytak. Már az első negyed után 10 pontos előnyre tett szert a Sepsi-SIC, azonban a folytatásban kiegyensúlyozottabb játékrészek következtek. A SIC alakulatánál a Nemzeti Ligában is szereplő Kim Pierre-Louis is helyet kapott, aki egyértelműen a mérkőzés legjobbja volt a 38 szerzett pontjával.
A csapatok: * KSE: Kászoni 11/3, Debreczi 17, Voloncs 4, Kovács 7, Bartók, Biszak, Csurulya 16/3, Bimbó, Mátyus, Istók, Rendy. Edző: Ljubomir Kolarevic * Sepsi–SIC: Kokovay 6/3, Lovász 6, Kilin 9/3, Lazar 7/3, Gergely 2, Pierre-Louis 38, Holinka-Miklós 8/3, Taranek, Belényesi, Gavriliţă, Tamás, Sándor. Edző: Nemes Áron. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.