Két székelyföldi polgármester arra kéri a szakértői Cioloş-kormányt, hogy a Románia által 1997-ben ratifikált helyi önkormányzatok európai chartájának tiszteletben tartásával készítse el az ország 2016-os költségvetésének tervezetét.
A beadványt a Gyergyószéki Székely Tanács szövegezte meg és bocsátotta a gyergyószéki polgármesterek rendelkezésére, de Árus Zsolt alelnök minden polgármestert arra biztat, hogy figyelmeztessék a kormányt Románia vállalt kötelezettségeire. Eddig Gyergyószentmiklós és Gyergyóújfalu elöljárója küldte el a kormánynak, a parlamentnek, Klaus Johannis államfőnek és az Európa Tanács illetékeseinek a kérést.
Árus szerint biztosítani kell az önkormányzatoknak a feladataik elvégzéséhez szükséges forrásokat, valamint azt, hogy a kormány nem adhat célirányos támogatásokat az önkormányzatoknak. A charta szerint az önkormányzati testületeknek maguknak kell dönteniük arról, hogy mire fordítják a számukra biztosított pénzforrásokat. A székely tanács alelnöke szerint az önkormányzatoknak jelenleg folyamatosan „azért kell a kormánynál kilincselni”, hogy elláthassák mindennapi feladataikat, a költségvetésben pedig – az önkormányzati charta előírásaival ellentétben – évek óta számtalan olyan tétel szerepel, amely célirányos támogatást juttat egyes önkormányzatoknak bizonyos beruházásokra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.