Orbán Viktor viszont a találkozó utáni nyilatkozatában magabiztosan arról beszélt, hogy ha akarja a felbomló koalíció, ha nem, az ország érdekében előrehozott választásokra van szükség, és pártja felkészült a kormányzásra. * Nagy kérdés, hogyan lehet az előrehozott választásokat kikényszeríteni. A jelenlegi parlamenti erőviszonyok között, úgy gondoljuk, sehogy. A magyar alkotmány értelmében ugyanis nagyon nehéz megbuktatni a hatalmon lévő kormányt. Ehhez mindenekelőtt konstruktív bizalmatlansági indítvány kellene, de szinte lehetetlen elképzelni, hogy az ellenzék találna olyan személyt, akit a szocialista többség megszavazna Gyurcsány Ferenc helyett a kormányfői tisztségre. * Ilyen ma az MSZP-ben nincs, legalábbis senki nem tud róla, ráadásul a szocialisták mindent egy lapra, tehát Gyurcsány Ferencre tettek fel, úgy tűnik, pártjában még teljes a bizalom iránta. * Van persze más út is az előrehozott választások kikényszerítésére. Ha nem sikerül megszavazni a költségvetést, a kisebbségi kormányzást felvállaló miniszterelnök kezdeményezheti a parlament feloszlatását, mivel elfogadott költségvetés nélkül megbénulhat az ország. Az is igaz viszont, hogy erre a lépésre az alkotmány nem kötelezi. * A hét másik nagy kérdése az volt, hogy, ha felbomlik a koalíció, ha az SZDSZ küldöttgyűlése április végén rábólint a kilépésre, akkor Gyurcsány Ferencnek csak egy lehetősége marad, a magyar parlamentáris viszonyok között szinte elképzelhetetlen kisebbségi kormányzás. Ami azt is jelentheti, hogy a reformoknak vége, Gyurcsány a kényes egyensúly állapotában aligha viheti sikerre elképzeléseit, ezeket ugyanis nem szavaznák meg. Így egyetlen célja marad: a hatalom minden áron való megtartása, s a lavírozás. Hogy ebben az SZDSZ fogja-e támogatni, és egyáltalán milyen lesz az a bizonyos kívülről való kormánytámogatás, egyelőre még kérdéses. De az is tény, hogy a szabad demokratáknak — akik a közvélemény-kutató intézetek egybehangzó felmérései szerint egy-két százalékon állnak — kifejezetten nem érdekük az előrehozott választás, hiszen a jelenlegi helyzetben be sem kerülnének a parlamentbe. Szent-Iványi István, az SZDSZ brüsszeli, európa parlamenti képviselője szerint pártjának most a hátralévő időben úgy kellene politizálnia, hogy megmutathassa saját arcát, hiszen ha tovább tart a válság, és képtelenek rendezni soraikat, nagyon könnyen mélypontra sodródhatnak. Szent-Iványi úgy látja, hogy a párt vitatott legitimitású elnöke, Kóka János nagy odaadással végzi a szerkezetileg szétzilált alakulat új arculatának kialakítását, a baj azonban nemcsak az, hogy legitimitása a sokat emlegetett választási csalások miatt megkérdőjelezhető, hanem az is, hogy rossz az imázsa. Az SZDSZ elnöke a párt emblematikus figurája is, Kókáról nagyon ellenszenves kép él a köztudatban, egy arrogáns, újgazdag vállalkozó képe, aki pillanatnyi szeszélyből lépett át a politikába. S ezt a képet — fejtegette Szent-Iványi — nagyon nehéz lesz megváltoztatni. Ezt világosan mutatják népszerűségi adatai is…
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.