A hatékonyság igézete

2015. november 25., szerda, Máról holnapra
Demeter J. Ildikó

Hatékony közigazgatást szeretne létrehozni Romániában Dacian Cioloş kormányfő, s bár nem hiszi, hogy ez egyetlen év alatt megvalósítható, reméli, néhány olyan lépést tehet ezen az úton, amelyek után már nem lehet visszafordítani a kereket. Ebben a tisztességes hivatalnokok segítségére is számít, akiket érdekeltté kíván tenni az államgépezet eredményes működtetésében. Kezdetnek két egyszerű alapelvet nevezett meg: szakértelem alapú kinevezésekre és teljesítményarányos bérezésre van szükség az ismeretségen alapuló állás- és jutalomosztás helyett.

Az alig egy hete tisztségben levő kormányfő nem vitatta az elődje által ígért béremeléseket, csak megjegyezte, hogy a nagyobb fizetést jobb munkával kell kiérdemelni, nem régiséggel vagy párttagsággal. Az egységes béremelés nem ösztönző, és nem orvosolja a kialakult aránytalanságokat: egy jó bérrácsot kell kidolgozni és alkalmazni, ugyanakkor pedig egy célirányosan szervezett, politikamentes adminisztrációt kell felépíteni. Elsőrendű fontosságú kérdés még az autópályáké, különösen a Piteşti–Nagyszeben szakasz elkezdése, valamint a lemaradó Moldvához való csatlakozás. A többi tervről majd ágazatonként fog beszélni, ahogy miniszterei a következő hetekben áttekintik a helyzetet és megfogalmazzák a teendőket.
Mindez remekül hangzik, az ember csak bólogatni tud, igen, ez a módja, így kellett volna már régen eljárni, hiszen világos, hogy nem érdemel ugyanakkora fizetést a lógós és a keményen húzó közalkalmazott, és nem lehet nagyobb bére egy parlamenti sofőrnek, mint egy orvosnak. Ezeket a visszásságokat a bérrácstörvénnyel kellene végre rendezni, pár éve neki is fogtak, de aztán félbemaradt ez is, mint annyi más ígéretes kezdeményezés. Fontosabbak voltak a politikai érdekek, hatalmi játszmák, a zavarosban való halászás, a csillapíthatatlan pénzéhség. Így kerültünk abba a fura állapotba, hogy egy pártfüggetlen kormánytól várjuk el annak a bizalomnak a helyreállítását, amelyet a politikai élet szereplői játszottak el.
Huszonöt évi csalódás és kiábrándulás után elég nehéz abban hinni, hogy mégis kitermel olyan szakembereket és vezetőket ez a mindig meglepő ország, akik tovább látnak a saját zsebüknél, és hajlandóak kényelmetlen feladatokat is magukra vállalni. Balkáni ésszel elég érthetetlen, hogy a jobb állásokból verbuvált kormánytagoknak miért érdemes kisebb fizetésért és rosszindulatú támadásoknak kitéve dolgozni, pedig épp ez a dolog nyitja: a jól végzett munka elégtétele. Ez nálunk hiányzik, és ha a Cioloş-kormánynak sikerül meghonosítani, azzal csak nyerhetünk. Megfelelő hozzáállással még autópályánk is lehet...
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2015-11-25: Jegyzet - Váry O. Péter:

Sátor és reflektor (Kármentő)

A vicc még a régi „szép” időkben járt szájról szájra, nyilván, a korabeli sajtóban nyomtatásban nem jelenhetett meg. Hogy János bácsi kaszál a réten, vágja a rendet egyenletes mozgással, csak tempósan, lendülés, fél lépés előre, lendülés. Arra jár a pártbizottságtól néhány eltárs, nézik, gyönyörködnek munkájában, titkon még irigyelik is, hiszen annak idején, gyerekkorukban csak a másén kaszáltak sebtében, lopva.
2015-11-25: Közélet - Bokor Gábor:

Felújított út Nagyborosnyó és Zágon között

Új aszfaltréteg került a Nagyborosnyó és Zágon közötti útszakaszra. A munkálatot Kovászna Megye Tanácsa rendelte meg, az év elején meghirdetett, száz kilométernyi friss aszfaltot ígérő terv részeként, a kivitelezést a Kovászna Megyei Út és Híd Rt. végezte.