Völgyfő teknőjében fekszik a népes történelmi falu, Szárazajta. Ide már nem jut el a Nemere, a keleti áramlatokat pedig lefékezi a Harcsa-Sósbérc gerince. Szélárnyékban tehát a falu, de itt is tobzódnak a kedélyek, s minduntalan előtérbe kerekedik a nyugtalanító kérdés: milyen lesz a jövő, mit hoz majd az unió? Figyelmeztettek, jelképesen: volt olyan esztendő, amikor templomtornyunkról letépte a bádogot a vihar!
Legjobb a közigazgatási önállóság lenne — éreztük a helybeliekkel való beszélgetés alkalmával, de vannak ennek buktatói is. Elsőként a központosított bukaresti hatalom, a törvényes előírások, de leginkább a kétely: hogy lenne jobb: Bacon nélkül, esetleg Zalánpatakkal? A lakosság egy része legszívesebben hagyná, hogy arra eregéljen a víz, amerre akar, lefelé. Vagyis maradjon minden úgy, ahogy eddig, ,,Baconban van éppen elég nagy fejes, intézzék a mi sorsunkat is! Zalánpatakot idecsábítani nem nagyon lehetne, különösen, ha megépül a Málnással összekötő út". A kevés értelmiségi el tudná képzelni az önálló Szárazajtát, de állítja: ,,gyenge a falu gazdasági ereje, a mai követelményeket ismerve lehetetlenség önállóságról beszélni. Egyébként is, Nagybaconnak könnyebb lenne nélkülünk, mert ugyancsak sok itt a megoldatlan, de főleg a most megoldhatatlan kérdés!"
Át a Baconi-hegyen * Hol harap a juh? * Földmérés és hozadéka
Vígan halad a személygépkocsi a Baconi-hegy felé, ki álmodott volna évtizedekkel ezelőtt arról, hogy aszfaltos úton induljon Szárazajtára? Széljárta a Baconi-hegy, mert itt-ott földön hevernek a telefonpóznák. Működik a vonal, látni, hogy dolgoznak helyreállításán. Az aszfaltos szakaszt makadám követi, rendezett sáncokkal, vízlefolyókkal. A baj az, hogy ez sem éri el a falut, annak bejáratáig még jó fél kilométer a távolság.
— Hogyan tovább? — tettük fel a kérdést Konsza László nagybaconi alpolgármesternek.
— Kaptunk pénzt még erre az esztendőre az 577-es rendelet alapján, 2,7 milliárd régi lejt. Ebből futja ismét egy kilométernyi aszfaltrétegre. Azt a bizonyos fél kilométert azért nem készíttetjük el, mert amire aszfaltozására is sor kerül majd, teljesen leromlik. Nagy az út hossza, 7 kilométer, s a pénzt részletekben kapjuk.
E sorok írója most is olyan sárosnak találta a falut, mint valamikor a hatvanas években. Az csak az egyik ok, hogy nem mindenki takarít sáncot — az utcahálózat állapota gyarló, feljavítása halaszthatatlan. Sártenger esőzés idején a központ, a híres emlékmű környéke, a Posztó utca, a Felszeg, az Újfalunak nevezett rész. Az alpolgármester nem látja megoldhatatlannak a falu régi gondját, mert erőgépre tett szert az önkormányzat, traktorral és utánfutóval is rendelkezik. Nemsokára személyzet is kerül a gépekre, s akad kavics a Tekse patakban. Egyelőre viszont a kavicsozásban nem Szárazajta, hanem Magyarhermány következik. De sikerült éjjelre kivilágítani a falut, újabban harmincegy lámpatestet szereltek fel. ,,Jó ez a közbiztonság szempontjából — vélekedtek a helybeliek —, de a sár akkora, hogy azt lámpafénynél sem lehet kikerülni. Marad a gumicsizma... fáin ember volt, aki kitalálta!"
Szárazajtán a legeltetés mindig gond volt. Felette nehéz törvényt szabni a juh- és tehénpásztoroknak, közös nevezőre hozni a dolgokat úgy, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposztából is maradjon. Becslés szerint több mint tíz sereg van már kinn a mezőn. Naponta érkeznek a panaszok a baconi tanácshoz, hogy járja, tapodja, legeli a jószág a mezőt. Ezeket iktatják, és szigorú határozatot hoztak, hogy rendőri karhatalommal ellenőrzik a panaszokat, és büntetni fognak. A falu legelői mind leterheltek, még a kaszálókat is legeltetik. Nagy legelője van a közbirtokosságnak és az egyháznak, a tanácsnak már csak 38 hektár, de gyenge minőségű a gyep, s nem került rá bérlő. A faluközösségnek nem hoz tetemes jövedelmet a juh, többet a szarvasmarha. Ebből több mint félezret tartanak, sok családban ez a jövedelmi forrás. Naponta szállítja el a baróti Tyrom cég kocsija a tejet.
— Nálunk szó sem lehet arról, hogy feladjunk a tejelőmarha-tartással, mert pénz nélkül maradunk! — mondták szinte kórusban az eső elől a kocsmába húzódó állattartók. — Kincs itt az erdő, legalább fával ellátja a birtokosság a családokat, s a pénzbeli részesedés is biztosabb fogantyú. A helyi és a kisipar gyenge, fél kezünkön meg tudjuk számolni a nagyobb állattartókat. Szárazajtán, akinek nincsen fizetése vagy nyugdíja, nem tud állatot tartani, földet művelni-műveltetni, annak el kell költöznie a faluból, mert más megélhetési lehetőség aligha kerül. Napszámból és gyűjtögető gazdálkodásból megélni nagyon nehéz.
— A földmérésnek, a rendszerváltás utáni földosztás alapján kialakult mezőképnek csak most vagyunk a kezdetén — folytattuk a beszélgetést Konsza Lászlóval. Alig három-négy földlábon fejezték be az újramérést, az eredmények már fejlapra kerültek. Mindig kifüggesztik, melyik parcella következik, hogy tudják a tulajdonosok. VárhegyiCsaba, az önkormányzat szakembere végzi ezt a nem is oly egyszerű munkát. Sajnos, vannak, akik hiányos adatokkal jelentkeznek, és nem tudják igazolni a tulajdont, késleltetik a mérést.
Az egykori faluháza egyik szobájában állnak sorban a földjüket azonosítani-igazolni akaró idős emberek. Várhegyi Csabát, mert kérdések özönére kellett válaszolnia, nehéz volt szóra bírni. Mint megtudtuk, az a legnagyobb baj, hogy a tulajdonosok — olykor indokoltan, máskor a régi gondolkozásmód miatt — nem hajlandók beleegyezni semmilyen tagosításba, még akkor sem, ha két nadrágcsík nagyságú földecskéjük egyazon parcellában van. Ez az ellenállás annak dacára is megmutatkozik, ha tudja az illető, hogy a harminc árnál kisebb földterületre semmilyen támogatás nem jár.
Megtartó erdő * Abod Mihály szelleme * Pille, pille...
— Kérdezzük, hogy mi lenne, ha még a földet s az erdőt sem kaptuk volna vissza? Beállott volna az éhség — latolgatták a központi üzlet előtt összesereglett idősebbek.
A szárazajtai erdő-közbirtokosságnak 1078 hektárra rúgó erdőbirtoka, 576 hektár beerdősödött legelője és legelője van Köhös feje, Hárshántó, Tekse térségében. Mit ér ez a vagyon, milyen gondokkal küzd a választmány? — kérdeztük Nagy Károly elnöktől, tudva, hogy a birtokosság a település egyik gazdasági ereje, nem sok, de biztos vagyona a tősgyökeres lakosság zömének.
— Perben állunk még harminc hektár erdőjuss ügyében. Az állami erdészettel van osztanivalónk — mondta az elnök —, de úgy néz ki, megnyerjük. A tagoknak a tavalyra most osztunk hektáronként 1,5 méter keményfát térítésmentesen, és 450 000 régi lejt hektáronként annak, aki nem vette ki a természetbeni részesedését. Van még egy erdőrész, amit visszakértünk, de mivel nem tudják azonosítani, azzal kárpótlási listára kerülünk. Van műfakészletünk, amiből pénzt tudunk csinálni. A Teksén bélyegzünk, s fenn, a Falupatakában gyérítünk, aminek anyagát a szénégetők használják fel a baksákban. Adósságunk nincsen, s amikor szükség volt — karácsonykor, falunapok alkalmával — anyagiakkal is segítettük a szervezőket, az egyházat.
Nemhiába öregedett meg az egyszeri leány is a várásban. Az Ajtai Abod Mihály Általános Iskola vezetősége pályázatot tett le az intézmény három épületének általános javítására, megerősítésére, korszerűsítésére, és meglehetősen feszült idegekkel várják a jóváhagyást, az eredményt. A tervbe vett munkálat értéke ugyanis sokacska, meghaladja a hatmilliárd régi lejt.
— Van-e gyereksereg, amely számára fontos ez a döntés? — kérdeztük Péter Attila igazgatót, aki a nagybaconi községi tanácsban képviseli a falut.
— Jelen pillanatban sincs baj — felelte. — Van még két összevont osztályunk, de távlatilag jól alakul az óvoda- és iskolaköteles tanulók létszáma. Gondunk van viszont az iskolaerdővel. Olyan nehezen megközelíthető a Kakucsban, hogy eddig még nem kaptunk kitermelésre vállalkozó céget. 2008—2009 telére várjuk a tűzifát, amit a tanács szerez be.
A szárazajtai tanulók egész sor vetélkedőn bizonyították, hogy sikeresen birkóznak a tudományokkal. Az iskola névadója, Abod professzor külföldi egyetemeken tanult, maradandó érdemeket szerzett nemcsak a híres nagyenyedi schola, hanem az erdélyi oktatásügy fejlesztése és javítása terén. Péter igazgató felelőse a falu művelődési életének, s egyik ápolója a magyarországi Okány testvértelepüléssel fenntartott baráti kapcsolatnak. Gyakran vendégei egymásnak, s a kapcsolat nem anyagi, hanem művelődési hozadékkal jár. Az évek óta javított és korszerűsített tágas kultúrotthon számos rendezvény helyszíne. Az épületben azonban még mindig akad tennivaló: vendégszobát, konyhai részleget és megfelelő illemhelyet szándékoznak kialakítani. Kifogástalan csak akkor lesz, ha az ivóvizet is be tudják majd vezetni. Tervezi a községvezetés, hogy már idén behozzák a faluba a nagy hozamú Bőforrás vizét, és bevezetik a legszükségesebb helyekre. Ez a forrás látta el ennek előtte a kollektív gazdaságot.
Szárazajtán el kellett szégyellnie magát a riporternek, amikor meglátta, hogy felette szemetes nemcsak a patakok medre, hanem a kertek alja, a mező árkai, a sáncok is. Pillepalackkal tele a környék. Konsza László elmondta, hogy a szociális segélyben részesülők csapatát használja a szemét összeszedésére, ám ez szélmalomharcnak bizolnyul. ,,Mit gondolnak vajon a magyar testvértelepülés vendégei ennek láttán? — mondta egy, a falujára büszke fiatalember. — Mert mi láttuk Okányban, de oda menet máshol is, hogy a magyar falvak tiszták, rendezettek, tele virágokkal... Legyen túl a falu nagyobb bajain, ha meglesz az aszfalt, születik majd járda is melléje, s van itt éppen elég virágmag, virággyökér, lesz minálunk is majd szép a szárazajtai utca..."
