Nem volt arra Óperenciás-tenger, üveghegyek sem voltak, és a világ vége is nagyon messze volt onnan. A sárga szakállú bölcs király sem lakott ottan, hiszen csak egy kis városka volt az. A kis városkán egy kicsi patak folyt keresztül, jó tanyája békáknak, apró halaknak. A patak fölött szitakötők szálldostak, a vízen vízipók futkosott, nagy örömére a halaknak, mert a vízipók és a szitakötő a legjobb haleledel.
De nemcsak örömük, hanem bánatuk is volt a halacskáknak, mert Ferkó naphosszat a parton horgászott, és estére nem egy halmama vagy halgyerek került a Ferkóék lábasába.
Most is ott ült Ferkó már órák óta, de egyetlen halacska sem harapott még a csalétekbe. Nagy meleg is volt, így nem csoda, ha elálmosodott és elaludt egy csüngő ágú fűzfa mellett. Egyszerre csak csodák csodája! Kilenc halacska termett mellette a parton, még karjuk is volt, és ráparancsoltak Ferkóra:
– Gyere velünk a víz alá, Halországba!
Megijedt ám Ferkó alaposan, még mukkanni se mert, s elindult a kilenc halacska között. Nemsokára olyan csodálatos dolgokat látott, hogy elmúlt minden félelme. A víz alatt egy nagy folyosó volt, a folyosó végén egy nagy homokkapu, s a kapu előtt négy óriási béka állott fűszálpuskákkal. Ezen a kapun mentek keresztül, és megérkeztek Halország fővárosába.
Hű! Mennyi halacska volt ott az iszapból épült házak között! Mind Ferkó nevét kiáltozta, és követelték, hogy örökre csukják be a patak alatti börtönbe.
– Nekem a nővéremet ölte meg! – kiáltotta az egyik. – Nekem a kisöcsémet! – kiabálta a másik.
Így haladt a különös menet a Halkirály palotája elé, ami a főváros legszebb terén épült, nem iszapból, hanem csillogó, fényes kavicsokból. A király palotáját nem négy, hanem nyolc béka őrizte, és sokkal nagyobb fűszálból készült a puskájuk.
– Hát most te kerültél horogra – szólt a király Ferkóhoz. – Ahány halat megöltél, annyi esztendőt töltesz el a patak alatti börtönben!
Ezt már nem bírta sírás nélkül Ferkó. Könyörgésre vette a dolgot, sírva ígérgette, hogy sohasem horgászik többet – még azt is megígérte, hogy kétszáz szitakötőt és háromszáz vízipókot küld a Halkirály családjának, ha most az egyszer szabadon engedik.
– Várjál – felelte a király –, megkérdezem népemet. Ha ők elengednek, nem bánom, menj Isten hírével.
Ezzel kihajolt az ablakon, és megkérdezte a palota előtt álló ezer és ezer halacskától, hogy mitévő legyen?
– Börtönbe vele! – kiáltották a halak, mire ott termett a nyolc béka, megragadták Ferkót, és elindultak vele a börtön felé.
Ebben a pillanatban három kis szellő szaladt végig a parton, s mikor meglátták az alvó Ferkót, megfricskázták az orrát. Menten fölébredt, és olyan boldog volt, hogy a patak alatti börtön helyett a parton találta magát, hogy örömében a vízbe hajította a horgászbotját…
Nekem egy zöld béka mesélte ezt el, el is hittem neki, ti is elhiszitek?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
