Farkas Réka
Nincs szükség választási lecsóra Marosvásárhelyen – nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a közös önkormányzati lista kapcsán, és ezzel a kijelentéssel tulajdonképpen szét is verte az alig körvonalazódó, igen sérülékeny magyar–magyar együttműködés lehetőségét. Érvelése, miszerint egyetlen polgármesterjelölt kell, ám a tanácstagoknak nincs, amiért egyetlen névsorban közösködniük, felülírja a helyi igényt, veszélyezteti azt is, amit a helyi politikusoknak sok egyeztetéssel, tárgyalással sikerült tető alá hozniuk.
Pedig a marosvásárhelyi előválasztás legfeljebb csak azért nevezhető sikernek, mert megszületett az együttműködés a három magyar párt között, és túlélte az RMDSZ-es jelölt győzelmét is. Viszonylag kevesen nyilvánítottak véleményt, és ez jól jelzi a székely főváros magyarjainak körében eluralkodott kiábrándultságot, közönyt, no meg azt, hogy ennél jóval többre van szükség a közösség felrázásához. A hátralévő bő fél évnek a továbbépítkezésről kellett volna szólnia, a képlékeny összefogás hitelessé tételéről, arról, hogy mindenki lássa, valóban egy irányba húzzák a szekeret. Hitet, reményt, valós közösségi megmozdulást eredményezhetett volna, és esélyt arra, hogy újra magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, a helyi tanácsban pedig erős képviselet, amely akár többségi szavazattal is bír, nemcsak zsarolással tudja kicsikarni az ígéretet, hogy lesznek majd magyar utcanévtáblák. Nem így történt, minden helyi igyekezetet felülírt a legnagyobb magyar szervezet, az RMDSZ elnökének cinikus verdiktje: az EMNP-vel nincs, amiért közösködniük, támogassák polgármesterjelöltjüket, de elvárásaik ne legyenek.
Ismét belebüdösít a „nagypolitika” egy helyi, de az erdélyi magyarság egészére kisugárzó ügybe. Pedig ezúttal az RMDSZ marosvásárhelyi, megyei vezetői is úgy látják, folytatni kellene a hárompárti együttműködést, ezt kéri az EMNP országos elnöke, és ennek igényét, szükségszerűségét jelzik a közvélemény-kutatások is. Az autonómiáért oly keményen harcoló RMDSZ legfőbb vezetője azonban felülírja a helyi akaratot. Akárcsak nyolc vagy négy évvel ezelőtt, ismét olyan lépést tesz a szövetség, amely minimálisnál is kisebbre csökkenti a győzelem esélyét. Akkor utolsó pillanatban cserélték le a jelölteket az RMDSZ nagyágyúira – Borbély Lászlóra, majd Frunda Györgyre –, akik annak rendje és módja szerint el is veszítették a megmérettetést. Sokan emlegettek akkoriban tudatos szabotázsakciót, hogy háttéregyezségek, alkuk miatt adták el a polgármesteri széket. Mit kaptak cserébe? Ők ha tudják, mert Marosvásárhely magyarjai semmit nem nyertek, térvesztésük évről évre látványosabb.
Marosvásárhely, az egyszer elveszített és talán soha vissza nem szerezhető hídfőállás politikusi játszmák, gőgök, érdekek és árulások áldozata. Székelyföld egykori fővárosát eladták, eladják, és az így beindult folyamat visszafordíthatatlan lehet. Ez vár húsz év múlva Sepsiszentgyörgyre, negyven év múlva Székelyudvarhelyre is?
