Hagyományossá vált immár Sepsiszentgyörgyön az év végi ünnepvárás időszakának kezdetén az adventi gyertyagyújtásos műsor, a jeles alkalomra idén is számos városlakó gyűlt össze. Az új helyszín egyben lehetőséget nyújtott sokak számára, hogy birtokba vegyék a város épülő, új főterét.
Öröm együtt lenni, különösen az új főtéren, de a legnagyobb öröm látni a gyerekek szemében a csillogást: ez ad erőt, hogy érdemes dolgozni, hogy érdemes olyan várost építeni, ahol boldog gyerekkoruk lehet, ahol majd családot alapíthatnak – mondta a Csipike óvoda nagycsoportosainak hangulatkeltő műsora után ünnepi beszédében Antal Árpád polgármester. Kiemelte, ami jelenleg Európában történik azt jelzi, szerencsések vagyunk, hogy együtt ünnepelhetünk félelem és gyűlölet nélkül, majd azt kívánta, az ünnepségen részt vevők vigyék haza a lángot, teljenek meg otthonaik szeretettel, békével. Az óriási adventi koszorú első fáklyáját a polgármester gyújtotta meg, erről adták egymásnak tovább a lángot a tömegben az ünneplők, miközben Luiza Zan dzsesszénekes adott elő az alkalomhoz illő énekeket, majd Péter Izolda, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja szavalta el Wass Albert Karácsonyi ének című versét. A Református Kollégium Refsonor kórusának fellépését követően Márkus András plébános áldásában a jövőért imádkozott: hogy olyan legyen, amelyben az anyák örömben nevelhetik fel gyerekeiket, hogy olyan legyen, amelyben mindenki ott boldogulhat, ahová Isten rendelte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.