A „székely terrorista”-ügyként elhíresült eset kapcsán az előzetes letartóztatásban levő Beke István Attiláról az édesapjától annyit tudtunk meg, hogy csütörtökön fogadott ügyvédjük jelenlétében bontották fel a házkutatás során lefoglalt tárgyakat tartalmazó kartondobozokat.
A Bukaresti Táblabíróság a jövő héten tűzi ki a letartóztatás ellen benyújtott fellebbezési tárgyalást, dátumot még nem közöltek. Beke Ernő elmondta, menye és a brassói védőügyvéd szerdán is, csütörtökön is Bukarestben járt, de fiával csak az ügyvéd találkozhatott, a felesége csupán telefonon válthatott pár szót vele. Csütörtökön elkezdődött az adománygyűjtés az ügyvédi költségek fedezésére. Helybeliek mellett külhoni magyarok is támogatást ígértek a Beke családnak.
A kézdiszéki honatya állásfoglalása
Fejér László Ödön, Kézdiszék RMDSZ-es parlamenti képviselője tegnap sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. „Kézdivásárhelyt, Erdélyt és egész Romániát megrázta az az eset, amely két napja, Románia nemzeti ünnepén tört ki. Megrázó és ugyanakkor elgondolkodtató a történet, miszerint egy kézdivásárhelyi fiatalember, családapa, cégvezető egy házi készítésű bombával akarta szabotálni a Kézdivásárhely főterén ünneplő román közösség megemlékezését. Megrázó, hiszen az utóbbi időszakban a világ számos országában terrorcselekmények és bombázások tartják rettegésben az embereket. Nyilván nem szeretnénk, ha ez nálunk is hasonlóképpen történne. Elgondolkodtató, ugyanis az állami szervek és az országos médiaorgánumok jól időzítettek. Órák alatt olyan szinten elferdítették a történetet és konspirációs elmélet gyártásába kezdtek, hogy az már akkor is sok lett volna, ha ténylegesen megtörtént volna a fent említett incidens. Sajnos azoknak, akik kívülről látjuk az eseményeket, nem teljes a kép. Ugyanis a hivatalos szervek homályos kommunikációját és a fiatalember tevékenységét, kilétét ismerve nagyon nehéz egy hihető, elfogadható képet alkotni. Hiszem és remélem, hogy az ügyben érintett hivatalos állami szervek a helyzetnek megfelelő módon, kellő komolysággal, elfogultság nélkül és kellő hozzáértéssel végzik a dolgukat, és mihamarabb kiderül az igazság. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontját felvállalva, a szélsőséges megnyilvánulásokat mindkét nemzet részéről elítélem. Remélem, hogy a józan ész győz, amikor csorbulni látszik a román–magyar viszony, legyen szó bármilyen körülményről, alkalomról, akár barátságról” – olvasható a közleményben.
Ismét tüntettek
Tegnap, a harmadik napi tüntetésen ugyanannyian gyűltek össze a Gábor Áron-szobornál, mint előző nap – mintegy ezren. A Mikulás-járásra való tekintettel a tömeg nem vonult a városháza elé, hanem csupán a rendőrség, bíróság és ügyészség székhelyéhez. Az állami intézmények előtt, de útközben is Beke István Attila szabadon bocsátását követelték, a már ismert, lapunkban is közölt jelszavakat skandálták. Visszatérve a Gábor Áron térre Beke Ernő hangsúlyozta, hogy fia már nem „terrorista”, csak „extrémista” és „elektronista mérnök”, és mindez a tömeg tiltakozásának köszönhető. Győzzön az igazság! – mondotta Beke Ernő. A tüntetés himnuszaink eléneklésével ért véget.
Értesüléseink szerint ma nemcsak a környező falvakból, hanem a többi székely városból is érkeznek tüntetők.
Habár nem bejelentett, engedélyezett tüntetésről volt szó, akárcsak szerdán és csütörtökön, a csendőrség és a rendőrség nem avatkozott bele. A csendőrök mindhárom napon biztosították a helyszíneket, a rendőrök pedig a forgalom irányításában segédkeztek. Rendbontás nem történt, senkit nem bírságoltak meg, nem állítottak elő, de a csendőrség és a titkosszolgálat emberei mindennap filmezték a tömeget. A kialakult helyzetre való tekintettel a mai adventi gyertyagyújtáson Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul és egyetlen politikus sem lesz jelen, a második adventi gyertyát a magyar történelmi egyházak lelkészei gyújtják meg.