Kopjafaavatás Dálnokon

2015. december 8., kedd, Közélet

A dálnoki Beczásy-kúria kertjében kopjafát avattak november 29-én. Az emlékjelt Jákob Lajos helybeli fafaragó készítette. Marosi Károly református lelkipásztor az eseményt a Józsué könyve 4,1–7 alapján Izrael fiainak a Jordánon való átkelés utáni emlékállításhoz hasonlította. Kiemelte, hogy a mostani kopjafaállításnak több oka is van.
 

  • Marosi Ádám felvétele
    Marosi Ádám felvétele

Először jelezni szeretnék, hogy 1964–1990 között ebben az épületben működött a község óvodája, ami sok dálnoki számára a második otthont, a második családot jelentette. Ez az a hely, ahol az egykori gyermekek a családi közösség mellett olyan ismereteket, tapasztalatokat szerezhettek, amelyek egy életen keresztül hasznosíthatóak: „ossz meg mindent másokkal, ne bántsd a másikat, ne vedd el a másét, kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál, mindennap tanulj, gondolkodj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól...”– hangsúlyozta a lelkipásztor. Másodszor emléket akartak állítani néhai Márkos Irma és Farkas Ilona óvónőknek, illetve köszönteni kívánták a jelenlévő Jákób Ildikó és Veres Judit óvónőket, akik második anyák lettek e falak között, akik lehajoltak a kicsikhez, ha kellett, vigasztaltak, ha kellett, ölbe vették a csüggedőket, s ha a kicsik megbátorodtak, jöhetett a mondókatanulás, mesehallgatás, amely egy életre az emlékezetbe, szívbe vésődött. Harmadszor a kopjafa iránymutatóként is kíván szolgálni, emlékeztetni, buzdítani arra, hogy az egyházközség azért vásárolta meg az ingatant, hogy az felújítva újra közösségi célt szolgálhasson. Bartók Ede Ottó polgármester köszöntőszavaiban a mindenkori óvónők szerepét emelte ki.
Bonda Anna-Mária, a Darkó Jenő-iskola igazgatója hitét fejezte ki, hogy lelkünk adventi gyertyáját szüleink után pedagógusaink gyújtják, világító lámpásokként állnak előttünk és segítenek megőrizni gyermekeink, közösségünk szívében a hitet, reményt, szeretetet és békét. Az ünnepi műsor Kovács Hanna és Czine Mercédesz Jázmina óvodások versmondásával folytatódott, majd Mágori Melinda egykori óvodás osztotta meg emlékeit az egybegyűltekkel, amelyből kicsengett: bár nem voltak meg azok a technikai lehetőségek, amelyek a mai gyermekek rendelkezésére állnak, mégis bensőséges volt az egykori óvodai élet, amire ennyi idő távlatából is jó visszaemlékezni. Jákób Ildikó óvónő is felidézte, hogy milyen is volt az egykori intézményben és a körülötte lévő mesés környezetben oktatni, együtt dolgozni az akkori kollégákkal. A kopjafa megáldása után koszorúzás következett, majd a presbiterek virággal köszöntötték a jelen lévő óvónőket. Az ünnepség az egykori óvodatermek meglátogatásával folytatódott, majd a vendégek megtekintették az egyházmegyei nőszövetség vándor kézimunka-kiállítását, melyet szeretetvendégség követett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 722
szavazógép
2015-12-08: Közélet - Bokor Gábor:

Betekintés a zágoni báró Szentkereszty család életébe

Az utóbbi napokban több helyszínen – Zágonban, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön – mutatták be a nemrég megjelent „... Hagyatékul hagyod utódaidnak ...” Elvetélt álmok nyomában – Fejezetek a zágoni báró Szentkereszty család életéből című könyvet. A méretében és súlyában is tekintélyes kötetet a Balog László, Málnási Levente, Sándor Lajos Levente és Kovács Márta Mária szerzőcsoport írta. A Veress család kiadásában jelent meg, az évét 2016-ra datálták.
2015-12-09: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Jegyárusítás a pulzArton
Lehet még jegyet váltani a harmadik pulzArtra. A teljes árú jegyek mellett bizonyos előadásokra – a tavalyi évhez hasonlóan – a diákok, egyetemi hallgatók, valamint nyugdíjasok idén is fél áron juthatnak belépőhöz.