Ha eltelik november 29., az első gyertyagyújtás, már benne vagyunk a karácsonyi készülődésben – így a sárfalvi és szászfalusi gazdasszonyok. Nálunk ilyenkor, amikor megindulunk szállást keresni a kis Jézusnak, már a konyhai munka is adventi tevékenység. Ha vasárnap van, akkor az hét végi pihenő, ha december, az év végi, még akkor is, ha sok a készülődés, de mindent Jézus Krisztus nevében teszünk. Nekünk a munka megnyugvás!
Az ikeregyházközségben Mikulás-járás küszöbén már lehetett érezni advent hangulatát.
Közösségépítés ájtatos csendben
Egy ilyen lecke után valóban mi is úgy éreztük, hogy megállót, egyfajta lazítást követel a mindennapi élet. Ünnep előtti hangulat sugárzott Bartos Károly – a sárfalviak és szászfalusiak Karcsi papjának egész lényéből, a sárfalvi kisiskolások arcán örömmosoly rejtőzködött, s bár havas esőben dolgoztak az ivóvízvezetéket és a kanálist lefektető munkások, még ők is megjegyezték: fut ki a kezünkből az esztendő!
A valójában háromszéki gyökerű Bartos Károly plébános összesen nyolcévi – többek között sepsiszentgyörgyi – segédlelkészi szolgálata után lett e szentföldi ikeregyházközség plébánosa.
– Kézdisárfalva és a szomszédos Szászfalu közös egyházközséget alkot, s a kettőnek, ahol négyszáz hívemet gondozom, közös temploma van a két település között. Sárfalván azért épült külön kápolna, mert 1807-ben nagyon megrongálódott a régi közös templom, s le kellett bontani. Nem is akármilyen helyen vagyunk, mert levéltárosaink újabban felfedezték, hogy a régi templomban egyházmegyei zsinatot is tartottak 1683-ban, amelyen jelen volt az erdélyi katolikus püspök! Az már régi szokás, hogy közösen gyújtottunk gyertyát a nagytemplomban advent első vasárnapján, arra gondolva, hogy Jézus fényével akar betörni a sötétségbe. Újraindítottuk mind a két faluban a Szállást keres a szent család adventi ájtatosságot. Utoljára 1965-ben szervezte meg itt Hajdu Gyula teológiai rektor és sárfalvi lelkész, ezután megálljt parancsolt az akkori rendszer. Most van az Irgalmasság éve, s így az ez évi családkeresési hagyomány annyiban különbözik a tavalyitól, hogy most azokhoz megyünk be, akik valamilyen okból nem tudnak eljönni a misére, hogy részesüljenek ők is adventi közösségi élményben. Megelégedéssel fogadták ezt a hívek, s hogy jobban összehozzam őket, plébániai napot is szerveztünk. A pásztorjátékra való készülődés is ezt szolgálja, mert gyerekeink egy része más-más iskolába jár, s a széttépettséget így tudjuk ellensúlyozni. A közösségépítés is az egyház egyik mai fontos feladata. Ezt szolgálták a pedagógusok is a régi rendszer idején, többek között a Sárkány család. Kissé konzervatív módon viszonyul itt is a két faluközösség az új dolgokhoz, de mi igyekszünk ennek az ellenkezőjét is keresni.
Erőgépek zúgása zavarta a sárfalvi iskolában a tanítást, ugyanis éppen az iskola mellett mélyítették azt a sáncot, amelybe lefektették az épülő közművesítés vezetékeit. Bizonyára maradt még azóta a Mikulás-fiából is valami édesség a sárfalvi gyermekeik iszákjában. Meg is érdemelték, mert látogatásunk idején felette nagy buzgalommal próbálták Horváth Judit tanító nénijükkel egy ad hoc módra született mikulásos jelenetet. A sárfalvi elemi iskola egyetlen összevont osztályának maroknyi gyereke (Babos Boglárka, Illyés Szilárd, Szőcs Attila, Kovács Hanna, Menyhárt Ákos) került a szereposztásba. Egy allegorikus darabot mutattak be sikerrel a szülők előtt, ünnepibe öltöztették szépen felújított iskolájuk osztálytermét, s mint minden nebuló, nagy izgalommal várták a Mikulást.
Szászfalusi sáros utca
Nem ének ez, hanem valóság, ugyanis a Belső utcán akkor fejezték be a szennyvízvezetési munkálatokat, s ragadósnak bizonyult a szászfalusi sár.
– Jaj, itt nagy munka folyik, két helyen is az idén – tájékoztatott Babos Csaba. – Nyáron javítottuk a Nagyboldogasszony tiszteletére épült közös templomunkat: kicseréltük az ablakokat, lekerült a vakolat az épület fundamentumáról, hogy kiszáradhasson a falazat alsó része. Folytatása jövőre marad. Pontosan most rakják le a templom melletti övezetben az ivóvíz- és a kanáliscsöveket, ott is fel van túrva a hely.
Babos Csaba édesanyja, Babos Irma is örömmel újságolta, hogy folytatják idén is az adventi ájtatosságot, úgy néz ki, újra népes asszonycsoport jön össze Szászfaluban. El szándékoznak látogatni minden fogadni képes, rászoruló családhoz.
Kézdiszászfalu nevének eredetére vonatkozóan csak a „legnagyobb székelyre”, Orbán Balázsra és a fennmaradt helyi szóhagyományra támaszkodhatunk. Zsigmond magyar király kiváltságos szabadalmakkal látta el a szomszédos Berecket, s így azon a helyen, ahol most Szászfalu fekszik, az ő idejében barcasági szászok telepedtek le. Ezt tartja a helyi, ma is élő hagyomány, és sejteti, hogy sokáig nem is bírhatták itt, ezen a szélfúvásos helyen, ahol télen havat seper a Nemere, hamarosan felszedték sátorfájukat, és a szélvédettebb Brassó vidékére költöztek, helyüket meg székelyek foglalták el. „Mi székely őseinkkel azonban megtartottuk a település régi nevét” – egészítette ki a hagyományt néhai tisztelendő Gajdó Zoltán, Hosszúfalu tragikus hirtelenséggel korán elhalt jeles és templomépítő plébánosa, a falu szülötte. A településhez fűződik a híres szászfalusi kardlelet, amelyet 1949-ben találtak meg egy két méter mély X. századi sírban, egy hátán fekvő harcos holtteste mellett, amelynek fején vassisak volt. Itt ringatták bölcsőjét Bardócz Lajos (1832–1898) jogásznak, természettudományi szakírónak, az első magyar nyelvű találmánytörténeti munka szerzőjének. A falu 1995-ben emlékkeresztet állított a két világégés helyi hőseinek, a kultúrotthon homlokfalára pedig millecentenáriumi emléktáblát helyeztek.
