Próbavizsgáznak a végzősök

2015. december 9., szerda, Közélet

Az általános és középiskolák végzősei évente kétszer próbavizsgáznak, az őszi megmérettetést a megyei tanfelügyelőség szervezi, a tavaszit az oktatási minisztérium. A nyolcadikosok tudását november végén mérték fel, a tizenkettedikesek megyei szintű próbaérettségije tegnap kezdődött el.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A 2023 háromszéki nyolcadikosból 187-en hiányoztak a próbavizsgákról, legtöbben, 170-en a matematika dolgozatírásról maradtak távol. Ebből a tantárgyból tíz diákból csupán három érte el az ötöst, ugyanez volt az eredmény (29,7 százalék) egy esztendővel korábban is az őszi megmérettetésen, majd nyárig sokat javítottak, a vizsgázók 78,32 százaléka ment át számtanból. A novemberi próbavizsgán románból 52,66 százalék az átjutási arány, jobb, mint az elmúlt tanévben, magyar nyelv és irodalomból pedig 70,61, ami jóval alacsonyabb, mint a tavaly őszi eredmény (80,65). Kiss Imre főtanfelügyelő ezt azzal magyarázza, hogy idén több tárgyi tudást igényelt a feladatok megoldása anyanyelvből, és kevesebb volt a szövegelemzés, a magyar szakos tanfelügyelő tudatosan állította össze ilyenképpen a tételeket, hogy ezzel ösztönözze a diákokat a tananyag elsajátítására.
A jegyeket mindkét próbavizsgán, a nyolcadikosok és az érettségi előtt állók esetében is beírják a naplóba, az eredményeket kielemzik az osztályban és iskolaszinten, ennek függvényében folytatják a felkészülést a nyári vizsgákra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 752
szavazógép
2015-12-09: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Az irgalmasság rendkívüli szentéve

Ferenc pápa megválasztásának második évfordulóján meghirdette az Irgalmasság rendkívüli szentévét, amely a harmincadik szentév a római katolikus egyház történetében. Tegnap, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a II. vatikáni zsinat befejezésének 50. évfordulóján kezdődött a Szent Péter-bazilika szent kapujának (Porta Santa) megnyitásával, és 2016. november 20-án, Krisztus király ünnepén zárul. Az irgalmasság arca című bulla közzétételén a pápa hangsúlyozta: „Ott, ahol az egyház jelen van, ott nyilvánvalóvá kell válnia az Atya irgalmasságának, és bárhol, ahol keresztények élnek, mindenkinek az irgalmasság oázisára kell találnia.” Sepsiszentgyörgyön tegnap a déli szentmisén Tamás József  püspök nyitotta meg a szentévet Hajdú János főesperes, a sepsi-barcasági és a kézdi-orbai főesperesi kerületek egyházközségei képviselőinek jelenlétében, majd megáldotta a Kovászna Megye Tanácsa támogatásával elkészült Irgalmasság-évi zászlókat, amelyből minden plébánia kapott.
 
2015-12-09: Közélet - :

Növekvő érdeklődés (Gyere haza program)

Negyvenhárom kérést adtak le Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat által ingyenesen használatba adható Borvíz utcai telkekre, és nyolc igénylő számára jóvá is hagyta a tanács a szerződéskötést: ők nemsokára nekifoghatnak a házépítésnek a város által jóváhagyott típustervek szerint.