A tegnapi kormányülést követően biztossá vált, hogy jövőre nem emelik a közalkalmazottak bérét, illetve egy szintén tegnap elfogadott sürgősségi kormányrendelet révén, akárcsak az elmúlt két évben, nem részesülhetnek pótlékokban vagy egyéb jövedelemkiegészítő juttatásokban.
A Cioloş-kabinet közleménye szerint a jövő évi költségvetés összeállításánál azt is figyelembe vették, hogy a közalkalmazottak 2016 során sem kapnak majd étel- és ajándékjegyeket, nyaralási szelvényeket, nyugdíjazási pótlékokat, valamint a túlórákat sem fizetik ki nekik (szabadnapokat vehetnek ki helyette). Erre nézve tegnap a kormány el is fogadott egy sürgősségi rendeletet, amely azt is előírja, hogy január elsejétől továbbra is 1050 lej marad a minimálbér. A pénzügyminiszter korábban már jelezte, hogy az év elejétől nem emelik 1200 lejre a minimálbért, ugyanis attól tartanak, hogy az ország ezáltal elveszítené versenyképességét a munkaerőköltségek megnövekedése miatt. A minimálbér megemelését a Victor Ponta vezette volt kormány tervezte, a Dacian Cioloş vezette jelenlegi szakértői kormány azonban úgy véli, erről nem készült elég alapos hatástanulmány.
A közleményben ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy jövőben is biztosítják az egészségügyi és tanügyi alkalmazottak számára idén jóváhagyott 25 százalékos emelést, valamint a parlament által utólag elfogadott tízszázalékos béremelést, ám ennél többre, azaz újabb fizetésnövelésre nem futja a 2016-os költségvetésből.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.