Mi, hol, mikor

2008. április 17., csütörtök, Mi, hol, mikor?
Színház

* A Szatmári Északi Színház Harag György Társulata ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi kultúrpalota nagytermében bemutatja Csáth Géza A Janika című tragikomédiáját. Rendező: Bérczes László m. v.

* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című groteszk komédiájának kamaratermi előadására holnap 19 órától a Comenius I., vasárnap 19 órától a Comenius II. bérletek érvényesek. Az előadást rendezte Bocsárdi László. A szabad helyekre jegyet váltani az előadás kezdete előtt lehet.

Képernyő

Az Erdővidék Térségi Televízió mai műsora: 19.30 Hagyományőrzés Bardocon. A Kormos néptáncegyüttes műsora. 19.50 Kézműves-mesterségek Erdővidéken. Gyapjú­feldolgozás. 20.10 Húsvét művészete. 20.30 Balázsi Dénes, Bardoc polgármestere nyilatkozik megvalósításokról és tervekről.

Rendhagyó történelemóra

Sepsiszentgyörgyön holnap 19 órától az EMI és a helytörténeti kör szervezésében rendhagyó történelemóra lesz a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A Benes-dekrétumok és a felvidéki magyarság helyzete a II. világháború után témával Rab Sándor történelemtanár tart előadást. A belépés ingyenes.

Kiállítás

* A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár dísztermében ma 18.30 órakor kiállítás nyílik a háromszéki középiskolások műemléki világnapra készült pályaműveiből. A megnyitón adják át a díjakat is. A kiállítást megnyitja és Hajdani diáktáborok a háromszéki váraknál címmel vetített képes előadást tart Kónya Ádám.

* Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő Képtárban holnap 18 órától Várallyai Réka művészettörténész megnyitja a Víz című kortárs művészeti kiállítást. Részt vevő művé­szek: Albert Levente, Berszán Zsolt (Csíkszereda), Daczó Enikő, Éltes Barna, Kispál Attila, Kolumbán Hanna, Madaras Péter, Péter Alpár, Toró Attila, Ütő Gusztáv, Vetró Baji, YANA (Csíkszereda), Melkuhn Róbert és barátai. Házigazda a MOA Kortárs Művészeti Műhely.

* Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő Képtárban holnap 16.30 órakor Sylvester Lajos megnyitja M. Péter Já­nos festészeti kiállítását. Há­zigazda Jánó Mihály.

* A sepsiszentgyörgyi városi művelődési házban holnap 18 órakor Balási Csaba, a Fotóművé­szek Nemzetközi Szövetsége kiváló művészének fotókiállítását Bogdán László nyitja meg.

* Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban szombaton 17 órától pusztinai és frumószai csángó gyermekek munkáit állítják ki. A kiállítást Nyisztor Ilona népdalénekes nyitja meg. Énekelnek a pusztinai gyermekek. Este táncház lesz.

Zene

Az Árkosi Művelődési Központban holnap 18 órától Nicolae Dumitru zongoraművész koncertezik. Műsoron: Padre Antonio Soler: Négy szonáta, Carlos Seixas: szonáta, Sousa Carvalho: Toccata, Antonio Fragoso: IV. és V. prelúdium, Freitas Branco: 1. prelúdium, Sigismund Toduţa: Passacaglia, Szvit, Johannes Brahms: Két zongoradarab op. 118., Liszt Ferenc: Dante-szonáta. A koncertre a sepsiszentgyörgyi színház elől 17.30 órakor autóbusz indul.

Csoma-napok

A holnapi műsor: 9 órától Kőrösi Csoma Sándor és magunk keresése témával tudományos ülés a Héphaisztosz Szállodában, a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban szavalóverseny, diákkerekasztal, idegen nyelvi vetélkedő, sakkverseny, vitafórum, tájékozódási és általános műveltségi vetélkedő; 10 és 11 órától a Tamási Áron Színház bábtagozata bemutatja Arany János Fülemile című előadását a művelődési ház nagytermében; 14 órától iskolaünnepély az iskolaközpont udvarán; 16 órától kopjafaavatás a Nyerges-tetőn, kamarazene-koncert a pápai Bartók Béla Zeneiskola tanulóinak előadásában a művelődési ház nagytermében; 17 órától a La Fiesta, Szivárvány és Dominó táncegyüttes műsora a szabadtéri színpadon, 18 órától nótacsokor a Tüttő János Nótaklub előadásában; 19 órától a debreceni Adyák Színpad műsora Örkény István egyperceseiből a művelődési ház nagytermében; 20.30-tól ugyanott Horváth István és Farkas Tibor zenés-verses összeállítása. 21 órától az Adyák Színpad műsora a csomakőrösi kultúrotthonban látható.

Országos találkozó

A Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány (a szenvedélybetegeket hatásosan gyógyító intézmények) SegítsÉg! címmel tartja országos találkozóját a brassói magyar evangélikus templomban. A program: pénteken 18 órakor megnyitó, 18.40 órától csoportbeszélgetés, szombaton 9 órától áhítat, majd A segítségkérés akadályai címmel Bodó-Tóth Gyula pszichológus tart előadást, a csoportbeszélgetés után 15 órától kerekasztal: Együttműködés a szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak való segítségnyújtásban, 18 órától istentisztelet, 20 órától képes visszatekintés 2007-re, vasárnap 9 órától imaóra, 10 órától istentisztelet. (józsa)

Állásbörze

A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál nyilvántartott állásajánlatok: egy-egy gondnok (technikum), ingatlanügynök (középfokú végzettség — kf.), ügynök (kf.), textíliafehérítő, pék (szakképesített — szk.), talajgyalu-kezelő, pénztáros (kf.), tanácsos (felsőfokú végzettség — ff.), főkönyvelő (ff.), minőségi ellenőr (kf.), szabó, közgazdász (ff.), közgazdász (gazdasági ff.), autóvillamossági szerelő (szk.), fizikoterapeuta (kf.), fűtő, marós (kf.), fűrészáruraktár-kezelő (szk.), informatikus (ff.), elektronista mérnök, mérnök (napi két órára), finommechanikus mérnök, épületgondnok, szakfelügyelő (ff.), kereskedelmi dolgozó (kf.), művezető, árumozgató, gépész, gépkezelő gépész (szk.), árumérő (a textilgyárba), szemetes, vegyipari operátor (szk.), pincér (szk.), cukrász, számítógép-programozó (ff.), egyetemes köszörűs, humánerőforrás-előadó (kf.), titkárnő (kf.), osztályvezető (ff.), autómosó, targoncakezelő (szk.), egyetemes esztergályos, üzemmérnök (ff.), antigél-hegesztő, technikus (kf.), hőkezelő, karosszérialakatos (szk.), két-két textíliakeményítő, könyvelő (szaklíceum), szakosított nevelő (kf.), szakképzetlen munkás (szakiskola), gépkocsiszerelő (szk.), gipszkartonszerelő, számítógép-kezelő (gazdasági kf.), pszichológus, taxisofőr (szk.), hegesztő, szobafestő, három-három egészségügyi asszisztens (technikum), általános egészségügyi asszisztens (technikum), szakképzetlen munkás építőiparba, szakképzetlen munkás csomagolásra, festőmunkás, négy-négy gépkocsivezető (kf.), összeszerelő fakonfekciós (szk.), vasbetonszerelő, félkészfatermék-feldolgozó (szk.), faiparigép-kezelő (szk.), faesztergályos (szk.), faipari lakkozó (szk.), öt-öt szakképzetlen munkás facsiszolásra, sofőr, elárusítónő, egyetemes asztalos (kf.), burkolómunkás, tíz összeállító textilkonfekciós, tizenegy géplakatos, tizenkét kőműves, tizenhárom ács (szk.), tizenöt szakképzetlen konfekciós munkás, tizenhat textilkonfekciós, harmincnégy szakképzetlen munkás.

Föld-napi völgytakarítás

A Föld napja tiszteletére szombaton a baróti Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület és a vargyasi polgármesteri hivatal közös völgytakarítást szervez Vargyas község és a Vargyas-szoros közötti, több mint tíz kilométeres út- és patakszakaszon. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, akár magánszemélyként, csoportként, szervezetként vagy intézményként, akár támogatóként, akit érdekel környezetének tisztasága, és tenni kíván az egyre gyakoribb környezetrombolás, törvénytelen hulladéktárolás ellen. Indulás Barótról 8 órakor a bányairoda elől, illetve 8.30-kor a vargyasi letérőtől. A szállítás megszervezéséért kérik mindazokat, akik részt szeretnének venni, hogy jelezzék szándékukat a szervezőknél: 0742 204 574 — Dénes Ildikó, 0267/377 773, 0746 089 140 — Demeter Zoltán, 0267/376 102 — vargyasi községháza. A résztvevőket bográcsgulyással vendégelik meg a Vargyas-szorosban. Hazaérkezés 19—20 óra körül.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2008-04-17: Sport - x:

Labdarúgás, megyei bajnokság

Nőtt a bölöniek hátrány
Papolc és Kilyén élt a hazai pálya nyújtotta előnyökkel, a nagy versenytárs, Bölön viszont újra megbotlott, ezúttal a szerényebb képességű Réty otthonában, így aztán a korábbi kétpontos hátránya négyre nőtt. a
2008-04-17: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, apa és jó testvér,
SZABOLCSI ARTÚR TIBOR
életének 40. évében hirtelen elhunyt.
Temetése 2008. április 18-án 15 órakor lesz a közös temető ravatalozóházából.
Részvétfogadás a temetés napján 14 órától.
A gyászoló család
2506302