Ülésezett a CSATTöbb katona külföldre

2015. december 11., péntek, Belföld

Románia több katonát küld jövőre külföldi szolgálatra, a nemzetközi misszi­ókban részt vevő belügyi alakulatok létszáma ugyanakkor csökken – egyebek mellett erről volt szó a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tegnapi ülésén. A résztvevők ugyanakkor elfogadták a Román Hírszerző Szolgálat következő négy évre szóló stratégiáját.
 

A jövő évben 1181 román katona vállal szerepet a külföldi békemissziókban, 158-cal több, mint idén – jelentette be Klaus Johannis államfő az ülést követően. A belügyminisztérium ugyanakkor 1530 rendőrrel és csendőrrel fog részt venni a NATO, Európai Unió, EBESZ és ENSZ égisze alatt szervezett missziókban: ez 91-gyel marad el az idei létszámtól.
A CSAT elfogadta a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) 2015–2019-ös időszakra szóló stratégiáját, és ütemtervet készített azoknak a törvénymódosításoknak elfogadására, amelyek a terrorelhárítás hatékonyságának növelését, az új típusú fenyegetések megelőzését szolgálják. A védelmi tanács a nemzetbiztonsági intézmények jövő évi költségvetési tervezetét is jóváhagyta. A Cioloş-kormány 2016-ban több mint 50 százalékkal, 11,2 milliárd lejre, vagyis a várható GDP mintegy 1,5 százalékára növeli a védelmi minisztérium költségvetését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2015-12-11: Belföld - :

Nem lesz fájdalomdíj (Marosvásárhelyi utcanevek)

A Maros megyei törvényszék tegnapi ítélete szerint nem jár fájdalomdíj azoknak a marosvásárhelyi lakosoknak, akiknek tetemes bírságot helyezett kilátásba a helyi rendőrség arra az esetre, ha nem veszik le házaikról a kétnyelvű utcanévtáblákat.
 
2015-12-11: Belföld - :

Bővül a gyűjtemény

Partiumi zászlóval gyarapodik a nagyváradi Tőkés-iroda erkélyén kiállított „gyűjtemény”. A székely, magyar, román és európai uniós zászló mellé holnap elhelyezik a partiumi lobogót is Tőkés László EP-képviselő nagyváradi irodájának erkélyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Partiumi Autonómia Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében december 11-én, pénteken 18 órakor sorra kerülő eseményen ott lesz Tőkés László is.