Csupán négy város pályázatát fogadta el az első megmérettetésen az Európa kulturális fővárosa címért kiírt verseny zsűrije, az eredményt tegnap jelentették be Bukarestben: a tizennégy pályázóból a rövid listán Bukarest, Temesvár, Kolozsvár és Nagybánya maradt rajta. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csalódott a döntésben.
Az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséért az első vizsga szerdán zajlott a fővárosban, ekkor mutatta be a tizennégy város a pályázatát az Európai Unió által delegált tíz és a két romániai zsűritag előtt.
A többször módosított szabályzat értelmében eredményt tegnap hirdettek, de a zsűri részletes jelentését csak jövő héten teszi közzé. A versenyben maradt négy város folytatja a felkészülést, a végső nyertes kiválasztására jövőben kerül sor.
Antal Árpádot meglepte, hogy Sepsiszentgyörgy nem jutott tovább, hiszen a város pályázata jó volt, és bemutatását is szerette a zsűri, legalábbis annak külföldi tagjai. Azt érezték a bizottságon, kételkednek, hogy Sepsiszentgyörgynek lenne kapacitása egy ilyen mérvű rendezvény megszervezésére. Meglepetésnek számít az is, hogy csupán négy város pályázata ment át a szűrőn, hiszen arra számítottak, hat pályázó marad versenyben, azok között meg mindenféleképp ott lett volna Sepsiszentgyörgy, állítja a polgármester, aki – áttanulmányozva a versenytársak pályázatait – úgy véli, Bukarest és Temesvár után a Sepsiszentgyörgy által összeállított dokumentáció volt a legjobb. Antal Árpád szerint a Székelyföld nevében induló Sepsiszentgyörgy pályázatát gyengítette Marosvásárhely kihátrálása a közös projektből, majd külön indulása, meggyőződése, ha a teljes Székelyföld összefog, nagyobb eséllyel pályázhattak volna.
A kudarc miatt azonban nem kell szégyenkeznie Sepsiszentgyörgynek, hiszen számos pozitív hozadéka van a pályázatnak: nagyon jó példája a székelyföldi együttműködésnek, és ami talán a legfontosabb: Sepsiszentgyörgy pályázatának benyújtásával más dimenzióban jelenítette meg a multikulturalitást, a kisebbségi kérdést – emelte ki Antal Árpád. A folytatásról szólva elmondta, rengeteg jó ötlet született a pályázat összeállítása során, melyeket érdemes megvalósítani, illetve a most összeállított anyag akár kiindulópontja lehet a következő nemzedéknek arra, hogy könnyebben megszerezhesse a címet a város számára a következő kiíráskor. Hozzátette, a továbbiakban Sepsiszentgyörgy Kolozsvár pályázatát fogja támogatni, hogy milyen módon tud e folyamatban együttműködni a két város, a későbbiekben derül ki.