Az alakulat első rendezője Gazda József tanár. „Programunk, műsorpolitikánk a Diákszínpad célkitűzéseihez igazodott, elsősorban Tamási-darabokat játszottunk, rendre bemutattuk összes művét” – vallja a Visszatapsban. Előadásaikkal nemcsak Háromszéken, számos erdélyi megyében, a szórványmagyarságban is megfordultak – akadt, ahonnan kitiltották őket. Ennek ellenére a siker nem maradt el, volt olyan darab, melyet több mint száz alkalommal adtak elő. A ’89-es rendszerváltás után előadásaik színterét az egész Kárpát-medencére kiterjesztették. 1993-ban Molnár János vette át a társulat vezetését. Az informatika szakos tanár új stílust alapozott meg, a mozgást, testbeszédet helyezte az előadások középpontjába, a rituális színház eszköztárát is hatásosan bevetette. Tamási mellett Sütő András, Huszár Sándor, Illyés Gyula, Örkény István, Páskándi Géza és Lázár Ervin műveit is színre vitte. Számos díjat, elismerést érdemelt ki a társulat és a rendező is.
A Diákszínpad kezdettől a színház eszközeivel karolta fel a szórványban élő magyarságot, nemzeti megmaradásra ösztönözve az ottani közönséget. A szórvány támogatása most is célkitűzéseik között szerepel, de a magyar szerzők identitást erősítő műveinek bemutatása mellett más, fontos lépéseket is tettek a cél érdekében.
November 22-én Beszterce-Naszód megyében lépett fel a Diákszínpad Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művével. A kétnapos turnén magyar családoknál szálltak meg a színjátszók, így betekintést nyerhettek a szórványban élők életébe. Az ottani Andrei Mureşanu Kollégium magyar osztályaiban tanulók vágya, hogy Hunyadi János néven külön iskolát alapítsanak. Ezt azonban nem akarják a többségi román osztályok. Részben, mert értékes magyar tanerőket veszítenének, másrészt, mert nem kell a külön adminisztrációjú magyar iskola – osztotta meg Antal Attila aligazgatótól származó értesüléseit Molnár János. A besztercei gyerekek visszafogottabbak, nehezen, félve használják anyanyelvüket. Ha viszont a tömbmagyarság gyerekeivel találkoznak, az biztató a szórványban élők számára, feldobódnak, érzik, hogy nincsenek egyedül – magyarázta. Ennek érdekében Kovásznára hívták a besztercei magyar iskolások csapatát, valószínűleg tavasszal tesznek eleget a meghívásnak.
„Mikor Gazda tanár úr a Diákszínpadot megalakította, célul tűzte ki, hogy szórványba is elvigyék Tamási Áron minden egyes művét, hogy ott is éltessék a magyar szót, a magyar érzelmeket. Ennek továbbgondolásaként kimondottan a magyar irodalomból merítjük az anyagot. Feladatunk, hogy ne csupán szerepelni menjünk a szórványba, hanem élő kapcsolatot is teremtsünk. Elmegyünk, majd meghívjuk őket, e találkozásokkal kívánjuk erősíteni magyar identitásukat, hogy érezzék, a tömbmagyarságban élők együtt éreznek velük” – fogalmazta meg a Diákszínpad missziós vállalását Molnár János.