Megszűnnek a rövid (a honatyák többsége számára alig háromnapos) munkahetek és a hosszú vakációk, nem lehet békésen pihenni a bársonyszékekben, esetleg üzleti ügyekben szaladgálni, kampányolni kell, támogatókat és szavazókat gyűjteni, győzögetni, ígérgetni és beszédeket tartani, szalagokat vágni, és bizony muszáj lesz néha az emberekkel is szóba állni. Hát ez fárasztó és nehéz, mert nem mindenki elég feledékeny.
Legalábbis azok nem, akik napi nyolc-tizenkét órát dolgoztak évtizedeken keresztül a puszta megélhetésért és egy szerény nyugdíjért. Ezek a törvénytisztelő és adófizető polgárok sehogy sem tudják megérteni, hogy miért ragaszkodnak a messze érdemükön felül megfizetett méltóságok külön juttatásokhoz, hiszen a jövedelmük utáni nyugdíj is kétszer meghaladja a hazai átlagbért: rongyos négyezer lejt emlegetett az egyik liberális hölgy, akinek ez fodrászra sem elég, és valószínűleg sohasem gondolkozott el azon, hogy sokan ennek tizedéből még gyógyszerre is kénytelenek kiszorítani...
Az államfő a speciális parlamenti nyugdíjakra vonatkozó törvényt nem írta alá, de a szociáldemokraták újabb tervezetet nyújtottak be, még több kivételezettel, hátha ez átmegy. És külön megszavazták a rendőrök és hírszerzők speciális nyugdíját. Holott a volt Securitate és a szintén elnyomó hatóságként működő egykori milícia tagjai mindig is kiemelt béreket kaptak, külön egészségügyi ellátást, korai nyugdíjazást (45 éves kortól). Ezekből a kiváltságokból 26 évvel a kommunizmus bukása után is maradt: miközben a volt politikai foglyok és meghurcoltak mindössze néhány kedvezményre jogosultak, a rend és a rendszer éber őreit busásan ellátják az államkincstárból, ahonnan minden kivételre jut, csak épp a lényeges dolgokra alig.
Fontosabb törvények az utóbbi időben nem kerültek ki a parlamentből, csak a frissen napirendre került költségvetés nagy horderejű, amelynek tervezetén az előzetes egyeztetések dacára sokszor összecsapnak a pártok. Az eredmény kétséges, hiszen bármit megszavazhatnak, a végrehajtás úgyis a kormányra hárul. Az egyik eldöntetlen kérdés a minimálbér, amelynek megemelését az évekig alvó szakszervezetek (az SZDP buzdítására) hirtelen követelni kezdték – most, amikor csökken az áfa, az üzemanyag és a villamos energia ára. A teljesítmény arányos növeléséről nincs szó, nem is lehet, amikor az állam legmagasabb rangú intézménye mutatja a legrosszabb példát. Rövidlátó politikusaink eljátszadoznak a pénzosztással, és nem veszik észre, hogy csak egyre romló megítélésüket érdemlik meg...