Egy olyan történetet szeretnék megosztani, amit sajnos a munkahely hiánya, az emberek semmittevése és az irigység szül. Egy olyan emberről, aki a légynek sem ártott soha, egy falustársamról, egy jóindulatú, mindig segítőkész, dolgos szomszédomról, aki nem szokott szájhősködni, de lehet, hogy épp jó tulajdonságainak lett az áldozata. Mint minden embernek, neki is megvan a maga hibája, de ahogy mondani szokás, csak az Isten van hiba nélkül.
Végefelé járva az őszi munkának, kertünkben tevékenykedtünk mindketten. Ő a fuszulykakarókkal volt elfoglalva, én vártam, hogy jöjjön a traktor kultivátorozni. Dolog közben szó szót követett, és eszembe jutott, hogy jó volna hazahozni a közbitokossági jussot, a fát. Hogy ne kiabáljak, odamentem hozzá. Falusi szokás szerint, mielőtt a lényegre tértem volna, megérdeklődte, milyen volt a termés, szántom-e a kertet vagy sem, mit ültetek jövőben... Válaszoltam az őszinte, szívből eredő kérdésekre, majd előhoztam a látogatásom célját: Tibi bácsi, arra szeretném megkérni, hogy mikor ideje lesz, fuvarozza haza a téli fánkat, hogy míg jó idő van, vágjuk össze, rakjuk el, ne a télen kelljen a hidegben foglalkoznunk vele.
Egy ideig nem szólt, a szeme megtelt könnyel. Aztán azt mondta: sajnálom, fiam, nem tudom megtenni. Gondoltam, valami oka lehet a visszautasításra, de azt is tudtam, hogy nem a jóindulat hiánya. Kérésemre el is mesélte, hogy mi.
A minap elment a teherautójával, hogy az egyik szomszédjának fát hozzon. Balszerencséjére megállította az úton a sepsiszentgyörgyi rendőrség. A gépkocsinak le volt járva az időszakos műszaki vizsgája, mert nem ebből él, nem mindennap használja, ritkán jár vele a főúton. De elvették a forgalmi engedélyt és megbírságolták jó pénzért.
Nem biztos benne, hogy ki és miért tette ezt vele, de abban igen, nem a véletlen műve volt, hogy várta őt a rendőrség.
Saját véleményem az, hogy az olyan embert, aki szeret valamit tenni a jobb megélhetésért, a jó falusfelek sajnos képesek bemártani, feljelenteni, hogy ne tudjon érvényesülni, haladni. Szerintem mindez nem történne meg, ha lenne mindenkinek munkahelye vagy valami elfoglaltsága az irigykedés és az áskálódás helyett. De jól tartja az a mondás, hogy amíg más bajával foglalkozunk, addig felejtjük a miénket...
Kár nagy magyarnak lenni, kár a székely zászlót lengettetni a széllel a házunkon, kapunkon, ha nem tudunk emberek lenni egymással. Én csak a saját tapasztalatomból írom, hogy aki nagy magyarnak tartja magát, sokkal jobban járna, ha zárat szerelne a szájára, kendőt kötne a szemére, és hagyná, hogy éljen mindenki, ahogy tud, mert attól nem lesz senki gazdagabb, sem pedig boldogabb, ha valaki másnak rosszat tesz.
Dobrica Róbert, Mikóújfalu
