Tüntetés az igazságért

2015. december 18., péntek, Közélet

Az igazság mellett ki kell állni – ezzel a címmel adott ki felhívást Bedő Zoltán a Szövetség a Magyar Megmaradásért Mozgalom nevében. A Beke István Attila melletti múlt heti sepsiszentgyörgyi tüntetések kezdeményezője arra buzdítja a megyeszékhelyieket és háromszékieket, minél nagyobb számban vegyenek részt a szombaton 16 órakor a Bodok Szálló előtti parkolóban zajló tiltakozáson.
 

„Romániában a magyarok iránti ellenszenv szítása az állam belpolitikájának meghatározó törekvése maradt, amint erre a kézdivásárhelyi Beke István Attila terhelő bizonyítékok nélkül történt Bukarestbe hurcolása és őrizetbe vétele is figyelmeztet. Ide sorolható azonban az ügyről tudósító román nyelvű média magyarellenes magatartása is, mely a tények elferdítésével folyamatosan azt sugallta, hogy a székelység egésze román-, illetve államellenes beállítottságú, és olyan egyénekből áll, akik az ország biztonságát, valamint egységét már terrorista cselekedetekkel is veszélyeztetik” – írja felhívásában Bedő Zoltán.
A Szövetség a Magyar Megmaradásért Mozgalom nevében nyilatkozó Bedő szerint egyértelmű, hogy mindez a hírhedt Securitate nyomába lépő, az országot a háttérből mai napig irányító román titkosszolgálatok által kitervelt, előkészített és végrehajtott művelet része volt. Ezzel a lépéssel ugyanis, saját létük igazolásán túl, a székelység békés autonómiaküzdelmét szerették volna ellehetetleníteni és a nemzetközi közvélemény előtt hitelteleníteni.
Tudatosítani kell magunkban, hogy sátáni tervük megakadályozásának csak egyetlen módja van: az igazság melletti békés, de konok kiállás Székelyföld-szerte, úgy, ahogy ezt Kézdivásárhely polgárai már 14 napja teszik. „Nem hagyhatjuk őket magukra nemes küzdelmükben! Éppen ezért arra szólítjuk a megyeszékhely, a környező falvak, Erdővidék és Orbaiszék lakóit, hogy 2015. december 19-én szombaton 16 órakor gyűljenek össze Sepsiszentgyörgyön a Bodok Hotel előtti parkolóban, és tiltakozzunk együtt a hatalmi önkény, az állampolitikai szintre emelt magyarellenesség és Beke István bizonyítékok nélküli fogva tartása ellen” – zárja felhívását Bedő.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke is arra buzdít mindenkit, minél nagyobb számban vegyenek részt a szombati megmozduláson, Beke István Attiláért, de az igazságért is. „Ha igazság van, akkor Beke István Attilának is igazságot szolgáltatnak, lesz autonómia, hivatalos nyelv lesz a régióban a magyar is, szabadon használhatjuk szimbólumainkat, és szabadon érvényesíthetjük emberi jogainkat” – fogalmazott Kulcsár.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2015-12-18: Közélet - Nagy D. István:

Kevés a fenyő, az is külföldi

Mindössze néhány árus váltott ki engedélyt idén Sepsiszentgyörgyön, hogy vágott fenyőfát értékesíthessen a piacon karácsony előtt. A kínálat ennek megfelelően nem túl változatos, elsősorban ezüstfenyőt ajánlanak, kisebb mennyiségben vörös fenyőt. Akik élő fát szeretnének, a kertészetekhez fordulhatnak, az egyik nagyáruházban pedig lucfenyőt is kínálnak.
 
2015-12-18: Közélet - Szekeres Attila:

Fél évet késik a kórház befejezése

Fél évvel meghosszabbították a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújításának határidejét. Kovászna Megye Tanácsának tegnapi rendkívüli ülésén jóváhagyták az eredeti beruházási terv harmadik módosítását, valamint azt, hogy a megyeháza saját költségvetéséből 5,25 millió lejt fordít a munkálatok bevégzésére.