Sakk. Ma 9.30 órai kezdéssel a zágoni 2-es számú kultúrotthonban sakkversenyre kerül sor. A viadal hétfordulós svájci rendszerben zajlik, 15 perc+5 másodperc gondolkodás/játékos. A szervezők minden sakkozót, érdeklődőt szeretettel várnak.
Minifoci. Szombaton 12 órakor kezdődik a kézdivásárhelyi sportcsarnokban a Kelemen Elemér Emlékserleg második kiadása, amelyre nyolc csapat jelentkezett be.
Cselgáncs. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK és a szentkatolnai West Judo dzsudókái ma az év utolsó megmérettetésére készülnek, a tusnádfürdői Sólyomkő Kupával búcsúztatják az esztendőt.
Kosárlabda. Rangadót játszik a Sepsi-SIC, amely ma 16 órától a Brassói Olimpia otthonában lép pályára a női kosárlabda Nemzeti Liga 14. fordulójában (játékvezetők: Csender Mónika Andrada, Alexandru Anica, Bertalan István). A sepsiszentgyörgyi zöld-fehérek listavezetőként és veretlenül utaznak a Cenk alatti városba, vendéglátóik tíz győzelemmel és két vereséggel a második helyről várják az összecsapást. Mindkét együttes könnyed győzelemmel melegített a délutáni találkozóra: a pontvadászat előző körében Dan Calancea csapata simán nyert a bukaresti Rapidnál (73–58), míg a háromszékiek hazai környezetben nagyon elpáholták a sereghajtó Szatmárt (123–37). A két csapat eddig kilenc alakalommal találkozott egymással, s mindegyik mérkőzés a szentgyörgyiek diadalával ért véget. Ez most se legyen másképp, és hajrá, Sepsi-SIC! A forduló további programja: Kolozsvári U–Rapid, Târgovişte–Alexandria, Gyulafehérvár–Galaci Phoenix, Szatmárnémeti VSK–Temesvár, az Aradi ICIM áll. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.