Finoman, hogy épp csak pilinkéljen, a hangulathoz égi hozzájárulást megadjon. Viszonzásként száll az ének fel és széjjel, száll a füst is, megül az illat, és megindulnak az emberek, szállingóznak a szélrózsa minden irányából, ki vásárfiát keresni, ki csak szétnézni, az új teret látni, amint immár megmutatja leendő önmagát, szép lesz, mondják, s ajándéknak is megteszi, séta a házikók közt, mi szem-szájnak ingere, de könyvből a legtöbb, csodálják is, viszik is, csak a kürtőskalács vetekedhet a nyomtatott betűvel kelendőségben, valakinek eszébe jut, de jó volna, ha az adventi koszorún égnének a gyertyák, lassan megtelik a tér, estére karcos lesz a jég, a park öreg fenyőfái kihúzzák magukat, délceg tartásukkal szebbek bármely feldíszített társuknál, visszafogott fensőbbséggel nézik a kis emberpalántákat, a még járni sem tudókat és az önfeledt hancúrozókat, rég láttak hasonló jókedvet, mosolygós arcokat, ha megszólalhatnának, ők is jó vásárt kívánnának.