Megóvta a kulturális fővárosok előzsűrizését Marosvásárhely, Brassó, Craiova, Jászvásár és Brăila: az első rostán kiesett városok azt állítják, a tizenkét fős zsűri két romániai tagja nem volt pártatlan, ezért az előzsűrizés újraszervezését kérik. Sepsiszentgyörgy – mint ismert, a Székelyföld nevében pályázó megyeszékhely pályázata sem került fel a rövidlistára – nem írt alá a vesztesek óvását.
Az óvást Steve Green zsűrielnök mellett többek között Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, Donald Tuskhoz, az Európai Tanács vezetőjéhez, Martin Schulz EP-elnökhöz és Navracsics Tibor kultúráért és oktatásért felelős EU-biztoshoz juttatták el, de kapott belőle Dacian Cioloş miniszterelnök és Vlad Alexandrescu művelődési miniszter is. A levél aláírói szerint a zsűri két romániai – a művelődési tárca által nevesített – tagja, Raluca Velisar és Valentina Iancu esetében érdekellentét állhat fenn, ugyanis mindketten olyan intézményekben dolgoznak, amelyek gyakran szerepelnek Bukarest pályázatában, és amelyek jelentős haszonhoz juthatnának, ha Bukarest nyerné el a kulturális fővárosi címet. Emellett azt is kifogásolják, hogy az egyik továbbjutó nem felel meg a kiírási kritériumoknak, Nagybánya önkormányzata ugyanis úgy vett részt az előzsűrizésen, hogy a városnak nem volt elfogadott kulturális stratégiája (a stratégia a közmeghallgatás fázisában van még). Mindezeket figyelembe véve az előválogatás megismétlését kérik az aláírók, természetesen a két kifogásolt zsűritag lecserélésével.
Az óvás indítványozói a továbbjutástól elesett többi várost is kérték, csatlakozzon a beadványhoz, Sepsiszentgyörgy azért nem írta alá a levelet, mert sem nem sportszerű, sem nem etikus utólag kifogásokat találni – mondta el a Háromszék megkeresésére Antal Árpád. A polgármester, bár tartalmilag egyetért az óvással, úgy véli, az lett volna a tisztességes eljárás, ha a zsűrizés előtt fogalmazzák meg a kifogásokat. Nyerni becsülettel, veszíteni emelt fővel kell – jelentette ki Antal Árpád, hozzátéve, bízik abban, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címet a legjobb pályázó nyeri el, és reméli, ez Kolozsvár lesz.
Az Európa Kulturális Fővárosa címre Romániából tizennégy város pályázott, meglepetésnek számít, hogy az előválogatást követően csupán négy város – Bukarest, Temesvár, Kolozsvár, Nagybánya – maradt a továbbjutók rövidlistáján. Bár a múlt pénteki eredményhirdetéskor még azt közölték a szervezők, az előzsűrizés részletes indoklását e héten ismertetik, a folyton változó játékszabályok legutóbbika szerint erre csak január végén kerül sor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.