Ünnepvárás a sepsiszentgyörgyi belvárosban
Nagyvárosok ünnepi hangulatát hozza Sepsiszentgyörgyre az újból megnyitott Szabadság téren berendezett karácsonyi vásár, ahol kézművesek, iparművészek és helyi termelők portékáiból lehet angyalfiát vásárolni. A míves ajándékok mellett az ünnepi asztalra járó finomságokat is be lehet szerezni. A vásár karácsonyig naponta 11 és 20 óra között, december 24-én 14 óráig tart nyitva.
Az ünnepi hangulatot zenés műsorok teljesítik ki: ma 16 órától zumbabemutató Vitus Kingával és csapatával; 17 órától regölés az adventi koszorú elől indulva (szervezők: a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotája, a mikóújfalusi Murgó néptáncegyüttes, valamint a Batyus Egyesület alapítói: Gáspár Attila és Pozna Gabriella); 18 órától ünnepi kórusművek a Cantus Firmus és a Magyar Férfidalárda megszólaltatásában. Kedden 17 órától zumbabemutató Vitus Kingával és csapatával; 18 órától az Ecou Ifjúsági Egyesület kolindáit hallhatjuk karácsony meséiből.
Megjelent
A legnagyobb erdélyi magyar turistaszervezet tizenöt osztálya számos tevékenységet végez – ezekről olvashatunk az egyesület kiadványában, az Erdélyi Gyopár ez évi utolsó számában. Az egyesületi hírek rovatból megtudható, hogy kalákában készült el a várfalvi EKE-vár új kerítése, illetve hogy iskolásokkal ismertetik a folyóiratot rendhagyó földrajzórán. Szintén a diákság fontosságát hangsúlyozza a szervezet, amikor jelentős teret ad az ő írásaiknak. Többéves hagyománya van a Cenk alatti csütörtöki séták sorozatnak. A teljesítménytúrákat leíró kötethez szépen illeszkedik a Szélárnyékban rovatban bemutatott menedékház-ismertető. Komótosan, társaságban, gyorsan a célba és fel, fel minél magasabbra – mindegyik vágy sajátja az ekésnek. Ezekről és egyéb érdekességekről olvashatnak az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványában, mely megtalálható az EKE-osztályoknál.
Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház e heti előadásai: december 22-én, kedden és 23-án, szerdán 19 órától W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amire vágytok a Háromszék Táncstúdióban. Rendező: Bocsárdi László.
* A Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című szilveszteri előadására jegyek vásárolhatóak a kulturális szervezőirodában, valamint a biletmaster.ro honlapon.
Zene
* A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király római katolikus templomban ma 19 órától különleges adventi és karácsonyi koncertprogram lesz: elhangzanak egyházi dallamok, népdalok, magyarországi szerzők kompozíciói, valamint énekelt versek. Fellép Szalóki Ágnes Artisjus- és Fonogram-díjas énekesnő, Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, valamint Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze. Az estre a belépés díjtalan, a helyek száma korlátozott.
* Homonyik Sándor ünnepi adventi koncertet ad ma 20 órától Kézdivásárhelyen a Vigadóban.
* A zágoni 1-es számú kultúrotthonban az ifjúsági fúvószenekar és a Szivárvány mazsorettcsoport karácsonyi műsora december 26-án 19 órától.
Könyvbemutató
Sepsiszentgyörgyön a Tortoma Könyvesházban ma 18 órától bemutatják Sikó-Barabási Eszter Csillagvándor című meséskönyvét. A kötetet Dávid-Kátai Eszter illusztrálta. Hegedűn közreműködik Miklós Kata. A könyv a helyszínen megvásárolható.
Rádió
Bartha Józseffel társalognak ma 19 órától a Lármafa Rádió új stúdiójában.
Hitvilág
* A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián kedden lelkinapot tartanak, amely a reggeli rorátéval kezdődik, és 18 órától a szentmisével fejeződik be.
* Csütörtökön 23 órakor közös ünnepi karácsonyi éjféli szentmise lesz Sepsiszentgyörgyön a központban az adventi koszorú közelében felállított színpadon.
* Zarándoklatot szerveznek Medjugorjéba december 27. és január 3. között. Érdeklődni, jelentkezni a 0745 184 962-es telefonon lehet.
* December 27-én 17 órától a Pro Vita Hominis Társaság engesztelést tart a Krisztus Király-templomban; 18 órától ünnepi szentmise, majd gyertyás körmenet az aprószentek emlékére a kórházig.
Könyvtár
LÁTOGATÁSI PROGRAM SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A téli ünnepek alatt a Bod Péter Megyei Könyvtár rendhagyó közönségszolgálati programmal működik. Rövidebb ideig tartanak nyitva december 24-én, csütörtökön (9–13 óráig) és december 31-én, csütörtökön (9–15 óráig). Az új esztendőben az első közönségszolgálati nap: 2016. január 5., kedd. Zárva tartanak december 25–26-án (pénteken és szombaton) és január 1–2-án (pénteken és szombaton).
MEGBOCSÁTÁS HETE KÉZDIVÁSÁRHELYEN. December 17-től az ünnepre való tekintettel a kézdivásárhelyi könyvtárban eltörlik a tartozást: a könyveket vissza lehet csempészni az előszobában lévő ládikóba.
Kiállítás
* Az Erdélyi Művészeti Központban (Olt utca 2. szám, emeleti kiállítótermek) Jovián György festőművész kiállítása tekinthető meg. A földszinti kiállítótermekben Bordi András festőművész (1905–1989) tárlata látható keddtől péntekig 10–17 óráig, szombaton és vasárnap 10–14 óráig.
* A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Szira Henrietta és Szíj Kamilla Manianimae/Testet öltött mániák című kiállítása január 10-ig látogatható hétfő kivételével naponta 11–19 óráig. Részletek a www.magmacm.ro honlapon.
* A Kónya Ádám Művelődési Házban a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművész-szövetség tagjainak közös téli tárlata január közepéig tart nyitva a művelődési ház programja szerint.
* A Székelyföldi Vadászati Múzeumban a Vadon című gyermekrajzpályázatra érkezett munkákból nyílt tárlat is megtekinthető a Bene-házban (Gróf Mikó Imre utca 11. szám).
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Grigore Bălan tábornok utcai Richter II. (telefon: 0267 351 025, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen a Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
MOZGÁSMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 19–20 óráig body-art – alakformáló mozgás hölgyeknek kezdő szinten. Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 8 órától aerobik felnőtteknek, 9 órától aerobik nyugdíjasoknak, 17 órától aerobiktánc óvodásoknak Kelemen Szende vezetésével, 19 órától aerobik felnőtteknek, 20 órától aerobik férfiaknak. Telefon: 0722 243 234.
IVÓVÍZ. Ma 8–22 óráig szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Sepsiszentgyörgyön az Oltmező úton az Olt utca és a Billa Áruház közötti szakaszon.
ÁRAMSZÜNET. Mikóújfaluban és Málnásfürdőn ma 8–16, Sepsibodokon kedden 9–16 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.