Németországból idén november végéig több mint 18 ezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki a belügyminisztérium adatai szerint. 2014-ben 10 884-en jutottak erre a sorsra. A legnagyobb arányú növekedést Bajorországban jegyezték, ahol a tavalyi 1007-nek több mint a háromszorosára, 3643-ra emelkedett a szám.
A kitoloncolások száma ennek ellenére továbbra sem jelentős a Németországba érkező menedékkérők, illetve a menekült státus megszerzésével nagy valószínűséggel sikertelenül próbálkozó menedékkérők számához képest. November végéig 964 574 ezer menedékkérőt regisztráltak. Ugyancsak tegnap Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár az Ö1 rádió reggeli műsorában azt mondta, Ausztria évente legfeljebb százezer menekültet tud fogadni. Egyúttal az uniós határok mielőbbi védelmét is szorgalmazta. A svéd állami vasúttársaság közben bejelentette, hogy január 4-től ideiglenesen leállítja a személyszállítást Dánia és Svédország között, mivel képtelen eleget tenni az utasok ellenőrzését előíró kormányzati rendelkezésnek, amely a menekültáradat megfékezését célozza.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.