Artur Mas elnöksége a tétKatalóniában megállapodhatnak a függetlenségi pártok

2015. december 23., szerda, Világfigyelő

Mintegy két hónapja tartó tárgyalássorozat után Katalóniában a függetlenségi pártok megállapodhatnak Artur Mas újbóli elnökké választásáról, amennyiben a baloldali Népi Egység (CUP) párt közgyűlése elfogadja azt a tervezetet, amelyet a Junts pel Sí (Együtt az igenért) párttömörülés tegnap ismertetett.
 

A javaslat lényeges eleme, hogy Artur Mas nem egyedül töltené be a tisztséget, hanem parlamenti megválasztását követően létrehoznának egy négyfős, úgynevezett elnöki kart, amelynek megbízatása 18 hónapra, az átmenet idejére szólna, vagyis amíg Katalónia kiválik Spanyolországból, és létrejön a független köztársaság – ismertette az elképzeléseket Raül Romeva, a Junts pel Sí politikusa. Romeva elmondta: a javaslatokat nem egyedül dolgozták ki, hanem abban részt vett a CUP tárgyalódelegációja, ennek ellenére a szöveg nem tekinthető megállapodásnak, mivel azt még el kell fogadnia a CUP közgyűlésének, amely vasárnap ül össze. Ott születik döntés arról, hogy támogatják-e a tervezetet, és megszavazzák-e Artur Mas újraválasztását a parlamentben.
Katalóniában, amely autonóm közösségként saját parlamenttel rendelkezik, szeptember végén tartottak választásokat. Ezen a Junts pel Sí párttömörülés nyert, amelynek célja, hogy Katalónia elszakadjon Spanyolországtól. Ebben támogatja a katalán parlament másik függetlenségi pártja, a Népi Egység, de azt eddig következetesen elutasította, hogy Artur Mas maradjon Katalónia vezetője. A kialakult patthelyzet miatt Katalóniát már három hónapja ügyvezető kormány irányítja, ha január 9-éig nem lesz új elnök, meg kell ismételni az autonóm közösségi választásokat.
A függetlenségi pártok megállapodástervezetéről szóló bejelentés két nappal azután érkezett, hogy Spanyolországban parlamenti választásokat tartottak. A spanyol törvényhozásba két katalán függetlenségi erő is bekerült: a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) 9, a Demokrácia és Szabadság pártszövetség 8 mandátumot szerzett. Katalóniában azonban a legtöbben nem rájuk, hanem a radikális változásokat követelő, baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) pártra szavaztak. Ők Spanyolország egységét támogatják, ugyanakkor szükségesnek tartják a függetlenségről szóló népszavazás megrendezését. Az ERC a második, a Demokrácia és Szabadság a negyedik helyen végzett, összesen a szavazatok 32 százalékát szerezték meg. (A Demokrácia és Szabadság pártszövetség tagja Artur Mas pártja is.) A választások után a sajtóban megjelent elemzések közül több is rámutatott arra, hogy eszerint az elszakadást akaró pártok vesztettek támogatottságukból Katalóniában. Raül Romeva szerint a mostani eredmény nem változtat semmit, mivel a katalán parlament függetlenségi pártjai felhatalmazásukat a szeptemberi autonóm közösségi választásokon kapták.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2015-12-23: Világfigyelő - :

Merényletet hiúsítottak meg Franciaországban

A rendfenntartó erők ellen irányuló fegyveres támadást hiúsítottak meg a múlt héten Orléans térségében a francia hatóságok.
 
2015-12-23: Világfigyelő - :

Egymillió migráns érkezett Európába

Elérte az egymilliót az idén Európába érkező migránsok és menedékkérők száma – közölte tegnap az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Nemzetközi Migrációs Szervezet.