A Székelyszáldoboson átvezető út idén megújult – kövezték, hengerelték, kőporozták, lyukakat foltoztak be –, ám ha a bardoci polgármesteri hivatal által letett uniós pályázat sikeres lesz, egymillió eurót fektetnének további felújításába. Tervek szerint a Bardoc központjától Székelyszáldoboson át a vargyasi eltérőig tartó szakaszt aszfaltoznák, szélein betonsáncokat és járdákat alakítanának ki, a Kormos-patakon új hidat építenének, és megjavítanák a valáli hidat is a vissza nem térítendő támogatásból.
Balázsi Dénes polgármester bizakodóan várja a pályázat eredményhirdetését: tudták, az új EU-s ciklusban előbb-utóbb megadatik, hogy ilyen célra pályázzanak, ezért a dokumentációt már régebb elkészítették, iratcsomójukat az elsők között iktatták, igénylésüket pedig szakmailag jól megalapozottnak véli. „Nagyon derűlátó vagyok a pályázat sikerességét illetően. Azt remélem, hogy nyerünk, tavasztól őszig az időigényesebb és bürokratikusabb közbeszerzést is lezárjuk, s 2017 elején már kezdődhet is e nem mindennapi beruházás” – nyilatkozta a polgármester.
Székelyszáldoboson jelenleg is beruházás folyik: az iskolánál újabb négy tantermet építenek. A hétszázezer lejes bővítésre azért van szükség, mert az elmúlt tanévben száznál több, eddig az előkészítő oktatásban részt nem vevő gyermeket írattak be. A megnövekedett gyermeklétszám felkészületlenül érte az iskola vezetőségét, ideiglenes megoldásként a tornaterem egy részét fel kellett áldozniuk, sőt, még a folyosókból is le kellett választaniuk. A nyáron kezdték a munkát, a falak már állnak, a tetőfedésnek is nekifogtak, amit Balázsi Dénes reményei szerint még a havazás beköszöntése előtt elvégeznek. Tavasszal és nyáron folytatják a munkát, s az új tanévet már a kibővített iskolarészben kezdhetik a gyermekek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.