A mentőszolgálatok szakmai személyzete is különleges nyugdíjban részesülhet – derül ki a szenátus elé terjesztett december 22-ei törvénytervezetből, amelyet nyolcvankét honatya kezdeményezett.
A többnyire a Szociáldemokrata Párt és a Románia Haladásáért Országos Szövetség soraiból szignált, de a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői által is támogatott kezdeményezés szabályozza a szakmai személyzet – orvosok, ápolók, mentősök, sofőrök és diszpécserek – kötelezettségeit és jogait. A kezdeményezők szerint a mentőszolgálatok személyzetét különleges jogállás illeti meg, ugyanis igen veszélyes körülmények között dolgoznak. A törvénytervezetet szignáló honatyák azt javasolják, a nyugdíj legyen az utolsó 12 havi bruttó fizetés 80 százaléka, beleértve a különböző pótlékokat is. Jogosultak nyugdíjra azok is, akik legalább 15–20 éves szolgálati idővel rendelkeznek, esetükben minden hiányzó év egy százalékkal csökkenti a számítási alapot.
Nem a mentőszolgálatok szakmai stábja az egyetlen társadalmi kategória, amelynek különleges nyugdíjat adnának a honatyák, miután nyilvánosan bírálták őket, hogy a 2015-ös év során egy sor kedvezményt szavaztak meg a maguk számára. Tizenöt, többnyire szociáldemokrata párti képviselő és szenátor december 21-én nyújtott be egy jogszabályjavaslatot, amelynek értelmében különleges jogokat biztosítanának a pedagógusoknak is, indoklásukban a stresszt, a lelki és fizikai igénybevételt említik, amelynek a tanárok, tanítók ki vannak téve munkájuk gyakorlása során.
2015-ben a parlament több társadalmi kategória számára is elfogadott speciális nyugdíjakat. A honatyák megítélése szerint a helyi választottakat, a katonákat, a pilótákat, a diplomatákat vagy az igazságszolgáltatásban tevékenykedő kisegítő személyzetet is megilleti az átlagtól eltérő speciális juttatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.