Terroristákat fogtak el Belgiumban

2015. december 30., szerda, Világfigyelő

Merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el Belgiumban. A gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén – közölte tegnap a belga szövetségi ügyészség.
 

A rendőrség terrorizmussal kapcsolatos ügyekben december 27-én és 28-án több házkutatást tartott a brüsszeli régióban, illetve a flamand Brabant és a vallon Liége tartományban. Hat embert bevittek kihallgatásra, közülük kettőt letartóztattak. Őket azzal gyanúsítják, hogy súlyos terrorcselekményeket készültek végrehajtani az év végén Brüsszelben. A két férfi kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit tudni róluk, hogy egyikük állítólag egy terrorcsoport vezetője, és embereket toborzott terrorcselekmények végrehajtására, a másik letartóztatott is fontos szerepet töltött be a szervezetben. A szövetségi ügyészség szerint a házkutatások során katonai egyenruhákat és az Iszlám Állam dzsihádista terrorszervezettől származó propagandaanyagokat találtak, fegyvereket vagy robbanószert nem.
A belga titkosszolgálatok hétfő este arra figyelmeztették a hatóságokat, hogy a következő napokban, az ünnepek alatt támadás érheti a brüsszeli főteret, a rendőrkapitányságokat és a biztonsági erők tagjait. A legmagasabb szintű, négyes fokozatú terrorfenyegetettségi készültséget nem rendelték el ugyan, mert a szakhatóságok úgy látják, egyelőre nem áll fenn közvetlen veszély, azonban fokozták a biztonsági intézkedéseket a rendőrőrsökön, és különleges óvintézkedéseket vezettek be az utcákon járőröző rendőrök és katonák védelmére – közölte a nemzeti válságközpont szóvivője.
Az eddigi információk szerint a most őrizetbe vett gyanúsítottaknak nincs köze a november 13-i párizsi merényletekhez, amelyekben százharminc ember vesztette életét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 752
szavazógép
2015-12-30: Világfigyelő - :

Életképes a visegrádi együttműködés

A 2015-ös esztendő eseményei ismét bizonyították a visegrádi együttműködés életképességét. A térség országainak egymásra utaltsága különösen élesen mutatkozott meg a migrációs válságban, a V4-ek összefogása példamutató volt.
 
2015-12-30: Világfigyelő - :

Kubai menekültek áramlanak az Egyesült Államokba

Kubaiak ezrei érkeznek az Egyesült Államokba, mivel attól tartanak, hogy a kubai–amerikai viszony javulása nem hosszú távú, és nem bíznak abban sem, hogy szülőföldjükön a helyzet lényegesen megváltozik.