További bizonyítékok: némi petárdák, születésnapi tortára tehető csillagszórók, sötétben látó távcső, hadijátékhoz tartozó felszerelések – azaz olyasmik, amikkel a szándékolt robbantást nem lehetett volna végrehajtani. Ennek ellenére az a vád, hogy emberekre halálos veszedelmet jelentő bizonyítékok vannak. (Lehet, hogy arra utaltak, amikor egy petárda balesetet okozott éppen Kézdivásárhelyen...) Mivel ezt a gyenge lábon álló vádat (ezt feltételezem) nem lehetett vádhatóság elé vinni, letartóztatják a telefonon beszélgető partnert is.
Még mindig nem teszem fel a kérdést. Türelem!
A SRI elődjeként ismert Securitate ügyesen tudta a semmit valamivé dagasztani. Megtörtént és jellemző: Ha 1956-ban, az „ellenforradalom” idején Budapesten tartózkodik, mit tett volna? Felelet: Gyászolom az áldozatokat. Úgy, tehát a kommunistagyilkos ellenforradalmárok hívévé szegődött volna?! – háborog a vizsgálatot vezető szekus tiszt, és már írja is: X. Y. vallomástevő elkötelezett fasiszta, a magyarországi ellenforradalom meggyőződéses támogatója. A megszeppent delikvens nem tudja, hogy mit mondott „rosszul”. Hiszen ő „áldozatokról”, és nem másként nyilatkozott. Két csattanós pofon után: Írd csak alá, mindegy, mit mondasz, úgyis elítélnek.
Még mindig nem teszem fel a kérdést. Türelem.
Amikor új lakásba költöztünk, nyomban azután gyermekeinkkel végre elutazhattunk a szocialista országokba. Ez akkor különös engedménynek tűnt, mert egyszerre általában nem engedtek ki egész családot. A rejtélyt később oldottam meg. Évtizedek után... Ugyanis egy technikusbrigádot küldött a szeku a lakásunkba, hogy lehallgatót szereljenek a telefonunkba. A tájékozatlan balfácánok azt sem tudták, hogy nincs még telefonunk. Később, amikor már volt, a rokoni és baráti beszélgetéseket mindig így kezdtem: Na, most figyelj, barátocskám!
Most már felteszem a találós kérdést annak előrebocsátásával, hogy akkor, csakúgy, mint napjainkban, a törvény tiltotta a telefonbeszélgetések lehallgatását, a levelek felbontását és az ezek akár ellenséges hangú tartalma alapján történő vádemelést. Persze – mondhatná tisztelt olvasónk – ne legyünk naivak! A sokáig halogatott kérdésem pedig a következő: elcsapják-e Bukarestből nagy csendben mind a két letartóztatottat, vagy vádat emelnek ellenük?
Úgy tűnik, még „vakaróznak” maguk okozta kínjukban, hogy mivel is vádolják meg a két vármegyést. Amikor minket gyűjtött be a Securitate, a kivizsgálást lefolytató tiszt igyekezett összeesküvést kihozni a semmiből, ám ehhez nem volt elég két ember. Még egyet be kellett hozni. Ekkortól a ki sem mondott „ellenséges gondolatok” soviniszta tényekké lényegültek át. Az összeesküvő „szervezet” számára Macskási bíró bőkezűen mérte a büntetést, a tiszt pedig egy ranggal feljebb léphetett.
Ezt annál könnyebb most megvalósítani, mivel régóta sérti a szemüket a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Magyar lapjainkban olvasom az óvatos elhatárolódást vagy éppen e szervezet elítélését. Én ezt nem teszem, mert román részről nemrég törvényesítették az Új Jobboldalt. Az mivel ártatlanabb gyerekparádé?
Ha mégis letesznek a soviniszta szervezkedés címkéjű vádról, akkor mi van a kezükben? Egy rakás régi tűzijáték, egy távcső, egy ugratási szándékkal lefolytatott telefonbeszélgetés, némi erdei játékokhoz használatos (és törvényes) felszerelés, eszköz. Nos, a találós kérdést feltettem. Az biztos, hogy nincs könnyű helyzetben az ügyész.