Tegnapi ülésén elfogadta a kormány, hogy májustól 1250 lejre emelkedjen a minimálbér – jelentette be a kormányszóvivő.
Dan Suciu kiemelte, a kabinet mind a munkaadók, mind a szakszervezetek képviselőivel megegyezett a béremelésről, és a kormány által lebonyolított egyeztetések által gyakorlatilag újraindult a társadalmi párbeszéd Romániában. A szóvivő szerint a minimálbér emelkedése 1,131 millió alkalmazottat érint, akik közül több mint egymillióan a magánszférában dolgoznak.
A minimálbér emelését Victor Ponta kormánya ígérte meg 2015 elején, de az ígéret szerint a minimálbérnek 2016. január elsejétől kellett volna a jelenlegi 1050 lejről 1200 lejre emelkednie. A novemberben beiktatott technokrata Cioloş-kormány azonban úgy ítélte meg, a januári béremeléssel Románia azt kockáztatná, hogy 2016-ban három százalék fölé emelkedjen a költségvetési hiány. A kabinet keddi javaslatát – mely szintén májusra halasztja a béremelést, de növeli a minimálbér összegét – a szakszervezetek elfogadták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.