Az előző évhez képest jelentősen csökkent mind a feketén dolgozók, mind a munkabalesetek száma – derül ki a megyei munkafelügyelőség esztendő végi statisztikáiból. A balesetek tekintetében jó hír, hogy halálos kimenetelűt nem jegyeztek tavaly.
Ördög Lajos, a felügyelőség vezetője szerint számottevően megnőtt 2015-ben azok száma, akiket – ha időszakosan is – szerződéssel alkalmaznak. Ennek megfelelően az azonosított feketemunkások aránya jelentősen csökkent, az év első tíz hónapjában megyeszinten mindössze 12 vállalatnál tapasztaltak ilyen kihágást, melyben 39 munkavállaló volt érintett.
Ördög Lajos pontosítással is szolgált, mely szerint a tavalyelőtti statisztikába bekerült az egyik bevásárlóközpontban felfedett helyzet is, ahol közel kétszáz napszámost foglalkoztattak, mikor a törvény szerint erre nem lett volna lehetőségük. Ez azonban nem minősült a klasszikus értelemben vett feketemunkának, a nyilvántartást viszont megbolygatta, ezért szerepelt több mint háromszáz személy feketemunkásként év közepén.
Az igazgató elmondta: még mindig az építőiparban, a mezőgazdaságban és a kisebb kereskedelmi egységeknél azonosítanak leggyakrabban törvénytelen munkavállalókat. Kiskorú foglalkoztatottat nem találtak.
Ami a munkabaleseteket illeti: halálos kimenetelűt nem jegyeztek 2015-ben (egy évvel korábban három is volt), három napon túl gyógyuló sérülésekkel járó munkahelyi szerencsétlenségből 28-at jegyeztek a megyében. A balesetek okairól Ördög Lajos azt mondta: évről évre csökken a berendezések nem megfelelő állapota, használata vagy a munkavédelmi szabályok be nem tartása miatt bekövetkező balesetek száma, a legtöbb általában utazás közben történik – szolgálati jármű használata vagy az alkalmazottak szállítása közben. Építkezéseken viszonylag gyakran előfordul, hogy zuhanás miatt sérülnek meg a munkások – tette hozzá.