Már hagyományossá vált összejövetelre került sor 2015 végén az uzoni művelődési házban a két ünnep között, december 28-án. A helyi tanács és a polgármesteri hivatal rövid kiértékelőt tartott az elmúlt esztendőről. Jelen voltak a község elöljárói, az intézmények vezetői, illetve képviselői, több pedagógus, sok-sok kistermelői egység vezetője, mezőgazdászok, kisiparosok, a különböző felekezetek lelkészei, meghívottak és vendégek a községhez tartozó hét településről.
A 2015-ös esztendő a község életében ismét hozott egy kis előrelépést minden tevékenységi területen, pedig az élet nem volt könnyű, és a körülmények sem kedveztek.
Amikor a világban háborúk, óriási természeti csapások és ember okozta katasztrófák dúlnak, amikor Európát olyan válság sújtotta, amelyet helyi erőből nem, csak világméretű összefogással lehetne kezelni, amikor országunkban minden szinten virágzik a korrupció, megyénkben pedig zászlók, himnuszok, feliratok, helységnévtáblák, petárdák miatt folytonos a feszültség, és sajnos helyben is voltak csipkelődések, mindenekelőtt élni kellett. Ilyen események befolyása alatt zajlott községünk gazdasági-társadalmi élete, az évzáró mérleg végső következtetése mégis az volt, hogy ez a közösség jelenlegi vezetőivel olyan dolgokat valósított meg az utóbbi tíz-tizenkét évben, amelyekre húsz évvel ezelőtt még gondolni sem lehetett.
Az önkormányzat sokféle erőgéppel gazdagodott, az utak és utcák java részét leaszfaltozták, a falvak összeköttetése javult, a közvilágítás bővítése befejeződött, az ivóvíz-ellátásra és szennyvíz-elvezetésre szolgáló hálózatok szinte minden faluban megépültek, sikerült tisztázni a földterületek tulajdonjogi viszonyait, elkészültek a középületek javításával, tatarozásával, a járdák, hidak építése jó ütemben haladt. A kis- és közepes gazdaságok gyarapodnak, korszerűsödnek, a kisipar és a kereskedelem is fejlődik, az oktatás és az egészségügyi ellátás is jól működik; kielégítő a kulturális és sporttevékenység is.
Az elhangzott kiértékelést többen is méltatták, elismerésüket fejezték ki a községvezetőknek, és további sikereket kívántak. Ugyanakkor javaslatokat is megfogalmaztak.
A sok pozitívum mellett van még tennivaló, a legfontosabb talán a szentivánlaborfalvi főút menti járda kialakítása, de nem kisebb jelentőségű az uzoni ravatalozó megépítése sem, hiszen utóbbival megyeszinten kullogunk, de van remény, hogy 2016-ban mindkét beruházás megvalósuljon.
A találkozó hangulatát az uzoni Atlantisz fúvószenekar fellépése tette ünnepivé. Végül egy pohár pezsgő elkoccintása mellett kívánt mindenki az ott lévőknek szebb és boldogabb új évet.
Már az élet ilyen, az évek telnek, de a székely-magyarok maradnak. A közmondás is úgy tartja: a kutya ugat, de a karaván halad! Kívánjuk, hogy így legyen.
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva