Újévi gondolatok

2016. január 8., péntek, Nyílttér

„Minden embernek joga van, hogy a közösség ügyéhez hozzászóljon, de minden embernek egyben kötelessége, hogy ezen jogával komolyan éljen.”
(Márton Áron)
 

Mint nagymama aggódással tekintek a jövőbe, az ismeretlenbe.
Kiszely Zoltán politológus szerint sorsdöntő napokat él át Európa. Beleborzongunk mindannyian... Szerinte bizonytalan, hogy a jelenlegi európai elit képes-e egységes válaszokat találni az alapvető kérdésekre az unió jövőjét illetően.
És akkor mi, kisemberek, mihez kezdjünk? El se töprengjünk?
Vajon lesz-e erőnk s elszánt akaratunk menteni a magunk kultúráját? Vajon tudatában vagyunk-e mindannyian a magunk felelősségének? Nem lehet, nem szabad mindent másra hárítani, döntéseinket magunknak kell meghoznunk. Hiszen ki a legilletékesebb magánéletünk megtervezésében és elképzelésében? Nagy a baj ott, ahol a jövőképbe nem fér bele a gyermek, a mai modern módi, a trend, hogy a fiatalok nem mernek a maga idejében, fiatalon gyereket vállalni, mert első a karrier...
Pedig nagyon igaza volt és van Márton Áron püspökünknek abban, hogy nemcsak jogunk van a közösség sorsának alakulásába beleszólni, hanem kötelességünk is ezen joggal élni. Tudunk-e élni például a szólásszabadság jogával mi, nők is? Most épp erre gondolok. Miért nem tülekednek a politikában részt venni, miért nem írnak többen? Talán, mert a nők zöme ma is tudja, hogy  fontosabb dolga van, és épp az élet védelmében teszi ösztönszerűen, amit tennie kell. Megszüli, felneveli, óvja, szereti, elengedi gyermekeit, akár külföldre is, hadd boldoguljanak, ha úgy érzik, szűk az anyaföld, nem eltartó hely többé. Az édesanya még álmában is gyermeke jövője miatt aggódik...
Akármilyen furcsa, de mindenki része egy nagy egésznek, te is, meg én is a család, aztán egy nép, nemzet közösségének tagja vagyunk. És most az európai nemzetek – köztük a magyar – megmentésének legfontosabb lehetősége a nők kezében is van, hiszen ők azok, akik világra hozhatják a jövő letéteményeseit, a gyermekeket. Arra kellene ösztönözni őket, hogy merjenek gyermeket vállalni a politikai széljárástól függetlenül, mint a múltbeli asszonyok, akik még tudták és hitték, hogy a legfontosabb feladatuk: életet adni!  De a mai nők zöme itt, Európában már a második gyermeket sem vállalja, egyre apadunk, fogyunk...
A jobb élet reménye elcsábítja a  fiatalokat, aztán itthon a szülő egyedül marad, és csak reménykedhet, hogy mégis hazatérnek a gyermekek, unokák. Sok kicsi Ábel kellene, aki Amerikából is meghallja a szülőföld hívását.
Ó, micsoda eufóriás hitben voltunk 1989-ben! De nagyon hamar lelohadtunk, elcsüggedtünk.
Pedig az új év első napjaiban kell igazán a hit, felismerés, hogy az egyéni boldogság igazi forrása a család. A szeretet úgy kell minden léleknek, mint a falat kenyér, mert az igaz emberi értékek egyik legfontosabbika. Kell legyen igazi családunk, otthonunk ebben a váratlanul ránk törő újkori népvándorlásban.
„Mára eljutottunk oda, hogy amikor fiaink és lányaink idegen országban tanulnak vagy munkát vállalnak, nem az a legfontosabb, hogy megtalálják számításukat. Vagy amikor barátaink külföldi tájakat indulnak felkeresni, nem az a legfontosabb, hogy milyen élményekkel gazdagodnak. Egyetlen dolog fontos számunkra: hogy épségben viszontlássuk őket” – jelentette ki Áder János magyar államfő újévi köszöntőjében. Elgondolkodtató...
S bár még politikusaink sem találják a gyors gyógyírt erre a mai, súlyos európai helyzetre, a reményt senkinek sem szabad feladnia, főleg nem beletörődéssel. Csak a küzdés számít, a tett. Mert mindannyian része vagyunk a Falnak: az EU falában egy-egy tégla vagyunk, ha ez nem is tudatosodik mindenkiben. Milyen őszintén hittük, hogy egy szép virágcsokor lesz az unió, amelyben mi, erdélyi magyarok is szépen virágozhatunk és nemzettársainkkal együtt szabadon illatozhatunk…
Most félelemmel érzékeljük, hogy a csokrot durva kezek kezdik naponta tépdesni, és nem érik be egy-két szirommal, hanem egyre többen jönnek, csak jönnek eltiporni az itteni színeket és illatokat.
Tegyük félre aggodalmainkat és félelmeinket. A reményt nem szabad elveszíteni semmilyen súlyos helyzetben, meg kell születnie a gyors európai megoldásnak erre a válságra is.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok bort, búzát, békességet és főleg bőséges gyermekáldást közösségemnek. Legyen újra áldás a gyermek s gyermekzsivajtól hangos édes szülőföldünk.

Para Olga

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-01-08: Nyílttér - :

A túlélő házastárs öröklési jogáról (Jogi posta)

Férjem elhunyt, házasságunkból nem született gyermek. A temetés után megjelentek a férjem testvérei, és követelik a hagyaték rájuk eső részét. Mennyit örökölhetnek a férjem után az ő testvérei, és mennyi az én részem? – kérdezi F. J. olvasónk.
2016-01-08: Nyílttér - Ferenczy L. Tibor:

Muzulmánok Kolozsváron

Állok a könyvespolc előtt, Erdély és a Kárpát-medence múltja és jelene, sorsa felől kutakodva, és az  Erdélyi korkép 1992–2009 című kiadványt választom. Ördög I. Béla. a kolozsvári Szabadság napilap újságírója szerkesztette, a Tinivár Kiadó jelentette meg. A tizenegy fejezet mindegyike érdekesnek tűnik, de az egyik különösen megragad. Allah Akbár – olvasom a muzulmán jelmondatot. De mi köze ennek Erdélyország egykori fővárosához? Lássuk: