Nyolcvan háromszéki és sepsiszentgyörgyi dokumentumfotóból áll Fóris Pál (1934–2014) kiállítása, a tárlat anyagát mintegy háromezer digitalizált fényképéből válogatták. Az emlékkiállítással nagy adósságot rónak le, ugyanis Fóris Pál, a Székely Nemzeti Múzeum 1994-ben nyugdíjazott fotográfusa ellenezte, hogy fényképeit kiállításon bemutassák – hangoztatta Vargha Mihály múzeumigazgató. Nagy műveltségű, alázatos, bölcs és szakmája iránt elkötelezett ember volt, és nagyon jó, hogy tekintélyes életművéből első lépésként egy kis szeletet fel tudunk mutatni – tette hozzá. Pali bácsi ontotta magából az anekdotákat, nagyon sok történetet tudott a városról, ám férfias szemérmessége nem engedte, hogy azokat magnóval rögzítsék, mint ahogy szürke eminenciásként nagy nevet sem kívánt szerezni magának, noha alaposan végigjárta a múzeum zarándokútjait – magyarázta Vargha Mihály.
A múzeum fotótékáját gondozó Szőcsné Gazda Enikő vázolta Fóris Pál életútját, megjegyezve: a fotós rendszerint „jól, nagyon jól, kitűnően” szavakkal köszöntötte kollégáit, e szavak egész lényét, szemléletét tükrözik, nem panaszkodó, nem magát sajnáltató ember volt. Bukarestben született, az ötvenes években ott tanulta a fotós szakmát, 1945-ben költözött Sepsiszentgyörgyre, és harmincegy évig, 1963–1994 között volt a Székely Nemzeti Múzeum fotósa. Aktív kultúrlény, minden általa fontosnak tartottat dokumentáló, szemlélődő ember volt, akit a sokoldalúság, mesés műveltség jellemzett, minden érdekelte, rengeteget olvasott. Fóris Pál a groteszkséget is meglátta az őt körülvevő világban, de észrevette a tovasuhanó, a múzeum épületén fészkelő gólyákat is, 1971-ben ezekről a gólyákról készített gyönyörű fotósorozatával, illetve filmjével nyerte el ország-világ csodálatát. Szőcsné Gazda Enikő megjegyezte, az Így élnek a gólyák című filmjét nem sikerült digitalizálni, a tekercs nagyon tönkrement. – Fóris Pál sokarcúságát szeretném kiemelni, nem csak fotósként kell rá tekinteni, hangsúlyozta a muzeológus, jelentős a fotótörténész  munkássága is, fontosnak tartotta a kallódó hagyaték felkutatását, dokumentálását, szinte úttörőként állított össze egy fotótéka-katalógust. Megköszönte a Fóris családnak a kiállítás létrehozásában nyújtott támogatását (a válogatásnál felhasznált, mintegy 3000 fényképből álló digitalizált képanyagból 1900 fotó a múzeumé, további 1100 pedig a család tulajdona), illetve szólt Musát Arnold munkájáról is, aki rengeteget segített a fotók válogatásában, majd nyomtatáshoz való előkészítésben.
A családi vonatkozásról röviden beszélt Fóris Pál unokája, Ugron Réka Budapesten élő videós újságíró. – Nagytatám fotóművész volt, én inkább tanultam tőle, a filmes pályán követtem őt, mondta, majd egy gyermekkori élményére utalt: fényképezőgépet szeretett volna, ám annak hiányában nagyapja azzal bátorította, amíg megkapja, „fényképezzen a szemével”, számára e mondata azóta is meghatározó. Mindig ott lógott a fényképezőgép nyakában, dokumentarista fotósnak tartotta magát, aki észrevette a mellette lévő embereket és helyzeteket – összegzett Ugron Réka. Érdeklődésünkre elmondta, Fóris Pál nyolc, rossz állapotban lévő filmtekercsét is őrzi, azokat szeretné a továbbiakban megmenteni, digitalizálni.